Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Tatár Sándor: Oratórium, profán (vers)
TATAR SÁNDOR 'űrat'űrium, pröfán Mikorra pattogzik le arcodról a jólnevelt lárvamosoly zománca- a napszakhoz nem illő, elkenődött makeup - ? Na és ha lepattogzik, jó-e az neked? Nem addig jobb, amíg fönt dermedez, helyén, takar, s így bárki, te is, azt gondolhatja, van mit? Ma megint rajta hagytad x db poháron ujjnyomod. Lehelleted y fő olyan emberével keveredett el, akikhez nincs közöd. Kimondott mondataid súlyát, karátszámát nem firtatom. (Van bennem emberség vagy kímélet, s jóindulat is, annyi, hogy azt higgyem, effélére még rászorulsz.) A fák tövén piszkos hó- lappad a napsugarak alatt, s így egyre jobb lesz a most még rajta bamálló kutya-névjegyek mimikrije. Bódéjuk s mufurcságuk kettős fedezéke mögül sok újságárust is kicsalt az utcára a télhossziglan olyan bojtosén mért napsütés. Meg vannak számlálva a latyak napjai, s a közértek ajtói elől (belülről) eltűnnek akkor majd a lappá-tépett hullámkarton dobozok, miken az ajtó nyitás-s-csukáskor surlódva megszorult. Rügyek, lepkék, ahogy ilyenkor mindig, és éjjelente macskabagzás. Terád viszont, forgószínpad nézője, újabb év kövült. Az asztalodra is mi gyűlne? Időreszelék. Amelyhez - bár összerántva talán súlya is lehetne - nincsen időmágnesed. Hát persze azért rajzolhatsz a szétterített reszelékbe ilyen-olyan ábrát. Csak vigyázz (: tudd), mihelyt társszerződ lesz a szél, nem sokat számítanak a te ujjad nyomai.
