Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Brém-Nagy Ferenc: Mire megérkezünk

tésedtől, de nem húzódik el. Megpihensz pár pillanatig a sima, meleg bőrön, simogatod, majd kezed lefelé indul a feneket kettőosztó hasítékon. Eléred a nemiszervét. Nem mozdul, mintha mi sem történt volna. Beledugod az ujjadat. El-elakadó, hangos szuszogásodon át hallod halk sikolyát. A következő pillanatban felugrik az ágyról. Ujjad kicsúszik belőle. Gyors, nesztelen léptekkel, anélkül, hogy rádnézne, az ajtóhoz megy és bezárja maga mögött. Összezavar- tan állsz, nem érted a történteket. Lávából kinyúló bazaltszirt, lefagyó számítógépszoftver, vízbe merülő izzó vasdarab, hidegzuhany. Egy időben hasít beléd a felismerés, hogy mindvégig nyitva állt az ajtó, a férfi, ha utánatok jött, akár mindent láthatott, a bűntudat és a belőle nyomban sarjadó félelem. Már biztosan tud mindent, a lány kimenvén elmondta neki. Várod, hogy lépteket hallj a konyha felől, várod, hogy vendéglátód feltépje az ajtót, berontson és nekedessen. Ha így történne, úgy érzed, védekezni is képtelen lennél. Béklyóz árulásod tudata, a tény, joggal tenné. Nem elég, hogy segítő szándékára válaszul - mint kiderült alaptalanul - buzinak tituláltad, lám még a hozzá tartozó nővel - aki a felesége, az élettársa, a szeretője lehet - is kikezdték Már biztosan tud mindent, a lány kimenvén elmondta neki. De nem, nem hallasz zajt, nem történik semmi. Egy idő után eldöntőd, lefekszel. Nem érdekel, mi történik ezután, mondod magadnak motyogva, ám azonnal megcáfolván, nem veszed le a ruháidat, úgy, ahogy vagy, bennük dőlsz az ágyra. Gyorsan jön az álom. Nagy szárnyak keltette puha légáramlatok, felkorbácsolt víztükör alatt a mélység mozdulatlan csöndje, meglazuló órarugó, béke. A térdeplő félmeztelen lány képe tűnik fel benned. Kinyitod a szemed. Még látod a tompa fényben a sötét, melegtől fátyolos, lecsurgó páracseppek bordázta ablakokat, aztán elalszol.

639