Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Brém-Nagy Ferenc: Mire megérkezünk
kiemelkedik a jobb oldalon a falat plafonig borító beépített szekrénysor síkjából. A férfi az ajtóval szemben ül. Amikor meglát, kérdőn néz rád, feltehetőleg meglepi, hogy felöltözve lát, aztán mintha nem lenne különösebb jelentősége, int a kezével, hogy ülj le. A fehér abrosszal letakart asztalon külön tányérokon tükörtojás, sült szalonna és sonka, primőr zöldségek, paradicsom és uborka, felszelve fehér és barna kenyér, előttük katonás sorban egy doboz tej, vaj, kétféle lekvár és méz. Leülsz vendéglátóddal szembe.- Kezdjen hozzá, mielőtt teljesen kihűl a tojás — mondja a férfi színtelen hangon. - Ezt tudtam hirtelen összedobni. Remélem, ízleni fog. Figyeled. Próbálsz a szeméből kiolvasni valamiféle szándékot. Hiába. Tekintete kifejezéstelen, elrévedő. Mintha átnézne, pillantása keresztülhatolna rajtad, mintha a fejeden át egy mögötte, a falon lévő pontra meredne. Időnként lustán lezáródnak szemhéjai, hogy aztán felemelkedve megint láthatóvá tegyék mozdulatlan, acélszürke szemét. Feszengsz. Egyre kényelmetlenebbül érzed magad. Megtörni akarván e delejezést, megkérdezed, vacsorázik-e ő is veled. Nemleges válaszára tányérod fölé hajtod a fejed, magad elé, az ételre meredsz, hogy legalább szembenézni ne kelljen vele. Eldöntőd, evés után megköszönöd a vendéglátást és elindulsz a rendőrségre. Vontatottan szakadnak ki a férfiból a szavak.- Éjszaka van - mondja, mintha tényleg beléd látna -, értelmetlen és veszélyes is most elindulni. Aludjon egyet, nemsokára megvirrad. Pihenten minden egyszerűbbnek tűnik kicsit. Feldúlnak a hallottak. Lám, a férfi kiterítette a lapjait. Itt akar tartani, arra épít, hogy kimerültséged juttat a kezére. Módszere átgondolt és hatékony, akár az óriáskígyóé, amely körbefonja áldozatát, de nem roppantja össze, hagyja, hogy az kifújja a levegőt, s mindig annyit szorít rajta, hogy belégzését megakadályozza, egészen a fulladásig. Egyszerre gombóc nő a torkodba, egy falatot sem tudsz lenyelni. Azt latolgatod, hogyan hárítod el e kézenfekvőnek és figyelmesnek tűnő invitálást, amikor lépteket hallasz magad mögött a folyosón. Megfordulsz. Egy lány lép be a konyhaajtón. Hunyorog az erős fényben, tekintetében az álom bomló fátyola, arcán jobboldalon hajszálvékony vörös csíkok, talán a párna lenyomata. Határozott léptekkel a konyhaszekrényhez megy, cigarettát vesz elő, rágyújt, majd megfordul, hátát nekivetve, lábát keresztbe téve megáll. Mélyen leszívja a füstöt, miközben hol rád, hol a férfira néz.- Ez meg kicsoda? - töri meg a csendet vendéglátódhoz fordulva.- Nem tudom — válaszolja a férfi. Néhány szóban elmondja találkozásotokat, nem hagyva ki a tőled hallott történetet sem. Miután befejezte, nagyot sóhajt, maga elé néz, mintha töprengene, aztán újra megszólal.- Úgy tűnik, szilárd meggyőződése, hogy buzi vagyok. Elkerekedik a lány szeme. Arcán értetlenséggel vegyes döbbenet, amit szinte azonnal felvált valamiféle áljóságos mosoly, s már e lekicsinylő, az elmebajosoknak kijáró, együttérzőnek mutatkozó kifejezéssel mér végig. Szeretnél elsüllyedni, megszűnni, eltűnni, felszívódni. Valahogyan vakká, egyszersmind láthatatlanná válni, hogy ne láthasd és ne kelljen érezni magadon ezt a jovialitásában is megvető pillantást. Minden félelmed, a férfival 637
