Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Ni mester reggeli fohásza; Házasság (versek)
Házasság Megszeretsz, megszeretlek. Elveszlek feleségül. Van szép házunk; élünk szerelemben. Születik egy fiunk meg egy lányunk. Úgy bizony. Egy nap, míg én dolgaimban járok, megveszekedsz: emberhúst akarsz enni. „Éhes vagyok!” - rikoltod. „Van hús bőven; sütök, ha ennél” - mondja anyád. „Nem kell. Másféle húsra fáj az én fogam.” Úgy bizony. Mindkét gyerekünket torkon ragadod és legyilkolod, megsütöd és fólfalod. Anyád csak néz moccanatlan. Úgy bizony. Beköszön hozzád a fivérem. Hatalmas az erőd, veszett asszonyom: őt is földhöz vágod, lemészárlod, megsütöd és fólfalod. De tulajdon anyádat nem akarod megölni, annyi emberség maradt még benned. Úgy bizony. Késő éjjel érek haza. Tudom már, mi történt; előérzet súgta meg. „Tudom, mit tettél” - toppanok eléd. Hiába próbálsz legyűrni, veszett asszonyom, háromszor is földhöz teremtelek. Úgy bizony. Erősebb vagyok nálad, veszett asszonyom. Rimánkodsz anyádnak: „Segíts már!” De anyád nem mozdul, csak néz. Úgy bizony. Akkor azt mondom: „Megölhetnélek. Te mindenkit elpusztítottál, akit csak szerettem ezen a világon. Meggyilkoltad a testvéremet, végeztél két gyermekünkkel. Nem szegülök már ellened. Hagyom, hogy megölj.” S te lemészárolsz, megsütsz és fólfalsz engem is. Úgy bizony. 635
