Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Vass Tibor: Részemről a kiegészítések

képességet, kreativitást vesszük górcső alá, akkor sem lehet kétséges, hogy Hajnal V. számára az alkotás problémamegoldó folyamat. Másképp nehéz lenne elképzelni, hogy vágyott különbözőségének, elkülönülési szándékának miért ily szabatos arisztokratizmussal adja tanúbizonyságát: „mindenki más köröket ír / a gömbre, térben” (tél). Pedzegeti, hogy a tisztes átjárhatósággal csak a fogékonyabbak bírnak, ezért az ő esetükben inkább visszajárható utakról beszél, míg a „lustábbakról” saját laikusságuk felismerése után sem tudja feltételezni, hogy változtatni képesek (hátrányos) helyzetükön: hallottam hogy egészben / máshogy fest a dolog lüktetése / teste arca más fényt sugároz / körbe mint külön egyfelé / nem értem ezt az egységet hirtelen” (Egész).

Ha ilyen egyszerű lenne megkülönböztetnünk magunk és mások íróiolvasói zsánereit, s ha Hajnal V. Csaba kötete ürügyén kellene rámutatnunk az említett versolvasási/versírási/versértési különbözőségekre, akkor modellként állíthatnánk azt a fraktálverstermészet kódjaival bíró magatartást, amelynek habitusa ismeri a bonyolult alakzatok viszonylag egyszerű leírható- ságának módját: ,fl levegőben látom magam beletörődni / a lábaimat nem támasztja alá semmi” (hazug) Tudja, hogy azt a kezdősort például, hogy „ebben az erdőben már örökre tél marad” (tél), csak kétféleképpen lehet olvasni: jól, vagy rosszul. Lenyűgöz, ahogy kockáztat. Csakhogy amennyire jól nyomon követhető, hogy Hajnal V. „mértantudása” hol jár együtt mértéktan-tudásával, úgy nem állíthatjuk cáfolhatatlanul, hogy a szerző fölismervén saját korlátáit, széltében-hosszában küzdene a pongyolaság ellen: „távolról is / megérintett / a deszkák vizes halszaga” - írja egyhelyütt (a tó). Tudjuk, mit akart mondani, de a vizes halszag még képzavarnak is haszontalan. Ki lehet nőni az ilyesmit.

A kötet utolsó, (hiányzik) című ciklusában találjuk a sorrendben második Egész című verset, mely a kötet legEgészebb fraktálja. A mesterszonett után már csak azért is nevezhetnénk mesterfraktálnak, mert a kötet verseinek egyes - hol csupán nüansznyilag, hol jelentősen - modifikált soraiból kronologikusan épített szöveg olyan sajátos algoritmus szerint gomolyog, amely a kaotikus jelenségekre jellemző kisebb formulák aprólékos, teljes, fólfed(ez)é- sével világosítható csak meg. Nézzük például a kötet második (változik) című nyolc versből álló ciklusának verssorai hogyan fókuszálnak az Egész című vers szintén (vátozik) című (természetesen nyolcsoros) szakaszába: következzenek a második ciklus verseinek tovább vitt, nagyított sorai:

,/íz úton fény: a vége / éjszaka. Ezalatt hosszú hajnal” (Alagút) lassan úszik, ellenáll erősen” (A vízben) feifakad: fejlődik / a kellős / közepén.” (Holnap) emelkedni szokás ilyenkor a dombtól a föld felé" (hazug) fekszenek növekednek” (otthon) feelyem keresem" (víz)

türelmetlenül elindul a két oldal” (jelentés) jnajd odébb gördül néhány kő”

S mindez egy nagyítólencse alatt kiteijeszkedve az Egész című versben: ,A hosszú hajnalhoz illőn / lassan de erősen / kifakad és fejlődik / Egy kis domb a föld felett / növekedve / helyet keres magának / türelmetlenül / odébb gördít néhány követ.”

Az Egész kaotikussága színleg eseménytelen zűrzavart, áttekinthetetlen583