Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 6. szám - Pápay György: Propedeutika gordiuszi csomókhoz
nem vonultathatunk fel valóban eró's érveket ezen álláspont mellett — a gordiuszi csomó átvágása nem bizonyul igazán hatékonynak. Ne hagyjuk azonban, hogy ez elvegye kedvünket az Elme, nyelv és társadalom további olvasásától! A könyv elsó' részét érdemes inkább olyan bevezetődként kezelnünk, melyben Searle kijelöli azokat az előfeltevéseket, amelyek meghatározzák későbbi vizsgálódásait (ez pedig még nem kell, hogy levonjon bármit is e vizsgálódások értékéből). Ennél többet viszont azért sem várhatunk az alapértelmezett pozíciók elméletétől, mert az, mint később kiderül, egy igencsak nyilvánvaló következetlenséget rejt magában. Kár volna azonban ennyire előreszaladni — mindent a maga idejében! Második csomó: az elme és a nem materialista materializmus Searle könyvének legnagyobb részét az elme körüli zűrzavar tisztázására szánja. Ennek érdekében a következő, igencsak alapvető kérdést választja kiindulópontnak: honnan erednek egyáltalán az ehhez hasonló bonyodalmak? Searle a makacs filozófiai problémákat mint alapbeállításaink ütközését határozza meg. Ilyennek tekinthetjük a jól ismert test-lélek problémát is, amely két közkeletű felfogás ellentétéből adódik: 1. a világban az anyag mellett megtalálhatjuk a tudatot is, mely első személyű létező, ezért különbözik a fizikai valóságtól (dualizmus); 2. a világ kizárólag anyagi részecskékből áll, így nem létezhet olyan első személyű entitás, mint a tudat (materializmus). A probléma idült volta annak köszönhető, hogy a filozófusok rendre ezen oppozíció valamelyik tagja mellett kötelezik el magukat, pedig egyik sem fedi a valóságot. Legalábbis Searle szerint, aki azt a nézetet képviseli, hogy csak akkor juthatunk dűlőre a kérdésben, ha mindkét alapértelmezett pozíciót elvetjük, s egy köztes álláspont kialakítására törekszünk, amely megengedi a tudat létét egy csupán anyagi részecskékből felépülő világban. Újabb gordiuszi csomó és újabb nyisszantás - a helyzet azonban, akárcsak a külső realizmus esetében, korántsem ennyire egyszerű. Ennél a pontnál érdemes kisebb kitérőt tennünk, s újra felvennünk a korábban elejtett fonalat. Itt bukkan ugyanis felszínre a Háttér-feltevés következetlensége: eddig arról nemigen esett szó, hogy az alapbeállítások ütközhetnek, és adott esetben akár el is vethetjük őket! Searle ráadásul azt is állítja, hogy a filozófiai problémák éppen ebből az ütközésből adódnak, így viszont jogosan merül fel a kérdés, vajon a realizmus-perspektivizmus ellentétet miért nem kezeli alapbeállítások ütközéseként, s miért csak a realizmus pályázhat az alapértelmezett pozíció kitüntető címére? Ha következetesen akarunk eljárni, vagyis a test-elme probléma hatályon kívül helyezésének analógiájára, el kell vetnünk mind a realizmust, mind pedig a perspek- tivizmust, és valamiféle köztes megoldásra kell törekednünk. Searle ezt természetesen nem teheti meg, ezért igyekszik a problémát a szőnyeg alá söpörni; így azonban igencsak előfeltevés-ízűvé válik harcos kiállása a realizmus mellett. E tanulságos kis közjáték után lássuk újra a test-elme problémát! Milyen járható út marad, ha egyaránt elvetjük a dualizmust és materializmust? Searle saját szemléletmódját biológiai naturalizmusként határozza meg, amelyen a következőket kell értenünk: a realista álláspont lehetővé teszi, 574
