Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Vytauas Kubilius: A litván irodalom a szabadság útján

emlékezések, levelek, publicisztika, esszé, szépirodalomba átmenő tanulmány, különböző területekről jövő információ-folyamok) a szerző - a kiművelt értelmiségi - rafinált, a nemzeti tradíció kereteiben meg nem férő játéka a cselekménnyel és a stílussal, Umberto Eco „A rózsa neve”, Günter Grass „A bádogdob”, Henry Miller „Baktérítő” és más divatos nyugati regények kontextusában magyarázhatók és jellemezhetők.

Minden ország irodalmi életének pulzusát a kiadott könyvek számával és a kulturális sajtó sokszínűségével mérik, Az 1998. év a litván könyvespolcok kirakataiba körülbelül 4100 regényt, elbeszélést, esszét, poétikai, tudományos művet szórt szét. A szépirodalom nagy része fordítás: klasszikusok, népszerű szerelmes és detektívregények rikító borítóban. A lefordított regények számát tekintve Litvánia megelőzi Európa legtöbb országát: ezek a fordítások 577 nívós vagy éppen alig vegetáló kiadót tartanak el. Miközben a könyvkiadás volumene növekedett, az eredeti irodalmi művek példányszáma zuhant: a versesköteteké 500 példányra, a prózáé 1000-2000 példányra. Az eredeti litván könyv nehezen veszi fel a harcot a konkurenciával, sarokba szorítják a világhírű bestsellerek és a bulvárirodalom. A litván irodalom megmentésére hivatott a Kulturális Minisztérium támogatása (4,5 millió litas, kb. 1,1 millió dollár), amit évente klasszikus írások, eredeti költői művek, gyermekirodalom, kulturális emlékek, művészeti és fotóalbumok kiadására ítélnek oda. 1998- ban 258 kiadvány részesült támogatásban úgy, hogy ebből a nyomdai költségek 30-50 százalékát fedezték. A szerzői honorárium nincs benne a támogatási költségvetésben, így nem ritkán a könyv technikai szerkesztője többet keres, mint a könyv szerzője. A litván könyvek többségének megírását a fájó emlékezet ösztökélte, a „nemzet felvilágosításának” nemes szándéka, az alkotói megszállottság - csak vigyétek és adjátok ki... A honorárium sajátos, előlegként kifizetett formájává vált a legfelsőbb szintű állami ösztöndíj (amit 16 írónak ítéltek oda), illetve a fiatal művészek ösztöndíja (ebben 11 irodalmár részesül). Elszámolni nem kell — vagy írtál valamit a két év alatt, vagy csak a lábad lógattad. Ez illúziókat kelt, miszerint az állam köteles eltartani a művészeket. A kulturális szférában történő állami befektetésre természetesen szükség van ahhoz, hogy a litván irodalom ellenállhasson az importált kultúra tömeges nyomásának, és hogy a nemzet alkotói potenciális erői ne forgácsolód- janak szét, mint a műszaki és természeti tudományok doktorai és professzorai. A Litván írószövetség közgyűlése 1998 végén határozatot fogadott el arról, hogy az államnak támogatnia kellene a kulturális kiadványokat: 5-6 hetilapot, 12-15 folyóiratot.

A litván írók lassanként kezdenek hozzászokni a szabadpiaci körülményekhez. Ha a kulturális sajtóban nem kapnak megfelelő honoráriumot megjelent könyveikért vagy publikációikért, akkor bérbe adják vitriolba mártott tollúkat a nagy példányszámú napilapoknak. Politikai pamfleteket írnak (Riéardas Gavelis), történelmi visszatekintés-sorozatokat (Petras Dirgéla). Az író részt akar venni az események alakításában, befolyást akar gyakorolni az emberek ítéleteire és cselekedeteire. Az „író ember” új típusa jelent meg, akit az információ iránti rendkívüli információéhség és alkotói intenzitás jellemez (Kunéinas a napilapoknak hetente legalább két találó kommentárt és ostorozó stílusú cikket-esszét ír). Akárcsak Nyugaton, az ilyen író nem ragaszkodik életre-halálra egyetlen műfajhoz, hanem folyton vándorol: a verstől a drá559