Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Vytauas Kubilius: A litván irodalom a szabadság útján

mező szótárává, illetve az irodalmi műveltség őrzőjévé válik (Marcus Aurelius, Valéry, Heine, Kipling, Dehmel, Benn, Borchert-idézetek és parafrázisok Ku- néinas regényében), másfelől pedig a triviális irodalomhoz közelít, ami lemeztelenített szexuális aktust követel minden tizedik vagy huszadik oldalon, hogy az olvasó el ne aludjon.

Riéardas Gavelis regényei, a „Vilniusi póker” (1989), „Vilniusi dzsessz” (1993), ,A Föld utolsó emberi nemzedéke” (1995); elbeszéléskötetei: „Az elítéltek” (1987), ,Békegalamb” (1995) tele vannak szórva filozofikus aforizmákkal és paradoxonokkal. A fizikusi végzettségű író analitikus elméje dominál, amely minden jelenséget ellentétekre bont, szkeptikus iróniával szemléli ezek összecsapásait, s nem tudván a végső választ, epésen lázadozik eme ismeretlen ellen („a világ megismerhetetlen, akár egy fekete lyuk”), de nem kapaszkodik semmiféle illúzióba. „A világot már rég nem az ember irányítja, a világ haladását a rák és az AIDS szabja meg” - hangzik el az „A Föld utolsó emberi nemzedéke” c. regényben, amely az AIDS miatt kipusztuló emberiség és az összeomló város apokaliptikus víziójával ér véget. A regény hősét itt már nem övezi a tökéletesség aurája, ami oly jellemző volt a hagyományos litván regényekre; inkább egy szörnyeteg ő, akit majd szétvet az agresszió és a gyűlölet. Egy bizonyos univerzális problémának a virtuális valóságba helyezett modellje, ahol merész intellektuális kísérleteket végeznek, amelyeket fantasztikus feltételezésekkel, paradox logikával, az empirikus valósággal való vitával, a teoretikus gondolkodásnak a határtalan térbe átvivő projektjével („a számítógép világa az igazi valóság”) alapoznak meg. Ezért van az, hogy Gavelis prózájának stilisztikáját a főnévi fogalmak, az absztrakt kategóriák uralják, nem pedig az igék, amit a litván próza a falusi szóbeli elbeszélésekből örökölt. Hiányzik nála a cselekmény egyetlen emelkedő kulminációja is, helyette sok neurotikus csomópont van, az elbeszélés folyamának többszöri erek- ciója (a szerző különösen kedvelt szava ez).

Gavelis regényei a legkategorikusabban tagadják a világ összeomlásaként felfogott szovjet rendszert és az agresszív szörnyetegként felfogott szovjet embert, ugyanakkor azonban szemtelen fricskát jelentenek a szeretetnek és a jóságnak, amelynek virágzó kultusza van a litván irodalomban („az erősebb felfalja a gyengét”), tagadják a remény perspektíváját (regényei rendre valamilyen összeomlással végződnek), („Gediminas vára - Vilnius erőtlen fallo- sza”), a szemérmesség etikáját (a mezítelen test beszéde az elbeszélés új, a litván olvasót sokkoló szubjektuma). Gavelis, akárcsak a hippi klasszikusai (Jack Kerouac) exhibicionista stilisztikát alkalmaz, amely mintha pofon lenne a „tisztességes társadalom” normáinak. A „Vilniusi póker” c. regényben több alkalommal leíija a férfi és a női nemi szerveket. A nemi aktust hatalmas nirvánaként értelmezi. Aprólékos riport a hullaházból. A szürrealista regény folyton változó perspektívája (a cselekmény három változata) és a valóság hal- lucináció-szerű felfogása magába foglalja a naturalisztikus leírások sorát, mint az ember és a társadalom szétesésének megnyilvánulását, ezek egy része azonban csak a sokkhatás kedvéért van, akárcsak az ironikus elmélkedések meglehetősen egyhangúan ismétlődő retorikája.

Jurgis Kunéinas regényeiben és elbeszéléseiben elveti a „steril intellektust”. „Napjaink írója csak az őrület és a bódulat határán lavírozva képes még valamit elérni” - deklarálja a fiatal irodalmár „Afehér sajtok éjszakája” (1995)

557