Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - Gyürki Katalin: A bűn és megítélése Dosztojevszkij művészetében

Ezt a polémiát A Játékosban Dosztojevszkij a játékkal - mint a kisregényt szervező életelvvel - hozza összefüggésbe. Alekszej Ivanovics ugyanis bármit tesz - játszik, hiszen nála az élet és a játék elválaszthatatlanul összefonódik, egymást feltételezi. Ilyen értelemben, ha Alekszej bármiféle törvénybe ütköző dolgot cselekszik, nála az is csupán játék, hiszen a bűnözés is az élet, így a játék része. Ami azonban Alekszejnek játék, az nem biztos, hogy játék a többi szereplő számára is. A többi szereplőnél ugyanis - talán Polinát kivéve - az élet nem játék, így az életben elkövetett bűnt sem lehet játékként megítélni. Emiatt keletkezik konfliktus Alekszej és a tábornok között akkor, amikor Alekszej a német Wurmerhelm bárót és annak feleségét - természetesen Polina kérésére és pusztán játékból — kigúnyolja. A tábornok felelősségre vonja tettéért Alekszejt, csintalankodását, játékát megbocsáthatatlan bűnnek minősíti. És Dosztojevszkij ebben az összefüggésben - Alekszej és a tábornok párbeszédének segítségével — mér egy újabb, szinte megsemmisítő csapást a pozitivista-humanitárius elméletre. Alekszej ugyanis így próbálja magyarázni tettét a tábornoknak:

Az én eljárásom természetesen nem volt helyes, ezt a legőszintébben elismerem. Sőt, viselkedésemet ostoba, gyerekes neveletlenségnek lehet minősíteni, de nem többnek. És mélyen sajnálom, hogy mindez így történt, tábornok úr. De van egy körülmény, amely — véleményem szerint — felment még az alól is, hogy megbánást érezzék. Az utóbbi időben ugyanis - két, sőt három hete - nem érzem jól magam: kórosan ideges, ingerlékeny, képzelgő vagyok, és olykor teljesen elvesztem az önuralmamat. (...) Szóval, mindezek a tünetek arra mutatnak, hogy beteg vagyok. Nem tudom, hajlandó lesz-e Wurmerhelm báróné tekintetbe venni ezt a körülményt, amikor majd bocsánatot kérek tőle, (mert az a szándékom, hogy bocsánatot kérek tőle)... Attól tartok, nem lesz hajlandó tekintetbe venni, annál is kevésbé, mert tudomásom szerint az utóbbi időben a jogászok gyakran visszaéltek ezzel a körülménnyel: a védőügyvédek a büntetőperek során azzal mentegették ügyfeleiket, a vádlottakat, hogy azok a bűntett elkövetésekor nem emlékeztek semmire, nem voltak öntudatuknál, és hogy van ilyen betegség.”5

Az idézetből tehát látszik, hogy Alekszej már nem csupán mentegetőzik ennek az elvnek az említésekor, hanem játékos életvitele miatt játszik is azzal, és kellőképpen ki is gúnyolja. Hiszen ő maga is beismeri, hogy ezt az elméletet még a butának tartott német báróné sem fogadhatja el Alekszej tettének mentségeként. (Dosztojevszkij a németeket mindig butának és nagyképűnek ábrázolja.) így Dosztojevszkij Alekszej egész magatartásán keresztül kritizálja és ironizálja ezt a cikkekben még csak komolytalannak tartott nézetet. Amíg ugyanis a publicisztikában legalább valóságos gyilkossági kísérletek megítélésekor alkalmazták a szociális tényezők befolyásoló hatását, itt már ez az elv nem gyilkossági kísérlet, súlyos bűn mentségeként kerül elő, hanem mindössze egy gyerekes ostobaságot akar vele Alekszej megoldani, de már annak elintézésére is elégtelennek bizonyul.

Visszatérve a játék és a bűn kapcsolatára, azok összefüggését Dosztojevszkij nem csupán A játékos című kisregényére korlátozta, hiszen a Bűn és bűnhődésben is felmerül Raszkolnyikovban a bűn játékként való megítélése, a bűn és a játék azonosítása:

„Micsoda vakmerő dolgot tervezek, és közben ilyen ostobaságoktól ret537