Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Czakó Gábor: A megszámolhatatlan

Akit számmá változtatnak, azt megfosztják személy, vagyis univerzum mivoltától. A matematizált ember az egyén, a tömeg. A két szó ugyanazt jelenti: az egyén egytagú tömeg. Minó'sége nincs, mindössze egy szám, netán algebrai jel maradt belőle a kartonján: x. Aki x-es, az osztályidegen, ellenség. Szőke? Barna? Nyelvzseni? Törpe? Süket? Mellékes. Egy szám. Miből áll törölni?

Az NKVD jelentéseiben úgy emlegetik ezeket a likvidálási műveleteket, hogy „az első csoportba tartozó személyek számának csökkentése. Egy esetben a szállítmányparancsnok a maga felelősségére lövetett agyon 714 foglyot - közülük 500-an még nem is kerültek bíróság elé.” (KFK, 378.)

A diktatúrák üldözöttéi kényszerből lettek számok, a piaci barbi látszólag önként mond le a teljességről. Mintha szabad elhatározásából vetné magát alá a piac törvényeinek, ahol a számok uralkodnak: a GDP-től a törzsvásárlói jutalompontokig. A minden igényt kielégítő árucikkek — köztük a munkaerőáru - korlényege éppen a minő-ség, a milyenség hiánya! Annál jobbak, minél csereszabatosabbak. A román kori templomokban valamennyi oszlopfő különbözött; a hímes tojások milliói közt sem akad két egyforma. A modem autóiparban kicserélhetők a kocsik, a festőrobotok, és hozzájuk hasonlóan a szerelők és a vevők is.

Mi tagadás, senki sem szeret szám lenni. Azonban a statisztikai fogságból bajos kitörni. Ugye mennyit kapálóztunk a személyi szám ellen? Aztán győztünk, s kaptunk helyette adószámot, táj számot, igazolványszámot. Tökéletesen csereszabatos, tehát reménytelen szabadulási kísérlet az egyéni- eskedés: a magnót harminc decibellel erősebbre állítani az elviselhetőnél, olyan verset izzadni, amit a szerző sem képes elolvasni. Az ilyen diszkont-forradalmár valójában tömeglény, mégpedig az ideális fajtából, hiszen pontosan annyit nyom, amennyi a tehetetlensége.

Mielőtt elbíznánk magunkat, hogy mi bezzeg milyen magasrendű szellemlények vagyunk, szegény barbi meg olyan, amilyen, fontoljuk meg Bergyajev észrevételét: „Egy és ugyanazon ember individuum - vagyis egyén — és személy. Ez nem két különböző lény, hanem két különböző erő az emberben. Az individuum-ember elszigeteltséget él át, egocentrikusán mélyed el magában, arra van hivatva, hogy kínos küzdelmet folytasson a létért. Konformizmus, alkalmazkodás által kerül ki nehéz helyzetéből.

A személy-ember, ugyanaz az ember, legyőzi saját egocentrikus zártságát, felfedezi magában az univerzumot. A személyt az emberben nem determinálja a biológiai és szociális öröklődés, a személy az emberben levő szabadság, a győzelem lehetősége a világ determinációja fölött.”

Vagyis választhatunk, és ez sorsdöntőbb minden egyéb voksolásnál. Sok jel mutat arra, hogy a barbisodás útján haladunk, vagyis lényünkben az elkülönülő, az önző, az individuális elem kerül fölénybe. A tucatember elmerül a tömegben, akár egy szám a többi között. Mi mást tehetnénk, máskülönben nem hívnak be bennünket valamelyik kidőlt vén csavar helyére. Térjünk vissza a kőkorszakba, ahol a dél-amerikai bororók élnek?

Lévi-Strauss írja a Szomorú trópusokban: ,A bororók nem ismerik a természetes halált: az ember nem egyén az ő szemükben, hanem személy. Ré57