Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 6. szám - G. Komoróczy Emőke: Ki emlékszik még Felleg György költészetére?

családtagjainkért való aggodalom és reszketés őrölte fel idegeinket” - idézi fel ezeket a nehéz éveket.11

A holocaust személyileg is iszonyatos megrázkódtatás volt Felleg György számára: ő ugyan megmenekült, de otthon maradt szerettei elvesztésének traumája soha-nem-hegedő sebeket ejtett rajta. Apján kívül - aki Szombathelyen „normális sírgödörben térhetett örök nyugalomra” - szinte mindenkit elhurcoltak családjából, s ismerősei közül: „égetőkemence füstjeként szálltak vádolón Isten zsámolya elé”.12 Anyjának sírkő helyett prózakötetével állít emléket13: „Gomolygó füst és egész élete során belém oltott és / bennem továbbélő emberszeretete, igazságérzete, / segítőkészsége és tisztessége, mindössze ez ami / megmaradt felejthetetlenül jóságos lényéből. / Őrizze emlékét e könyv.” Egyetlen bátyja maradt életben, aki jóval előtte, még „az egészen korai magyar bevándorlókkal” kelt útra Palesztina felé - ,jó cionistához illően”.14

Érthető tehát, hogy a költő „választott hazáját” érzi igazi otthonának, s az új alapítók büszkeségével tesz hitet mellette:

,jEzen a sziklás-homokos nehezen termő talajon vérvádak, pogromok, inkvizíciók és haláltáborok torkából menekülve szívós akaratunkkal kirügyeztettük a már póttestrészünkké rangosodott vándorbotot.

Itt minden áron meg kell kapaszkodnunk!

Ez haza!"

(Ölj!)

Tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű a „megkapaszkodás” e „lakatlan sivár vidéken”, hol konok, végtelen homok / kavarog-pereg szakadatlan”; mégis bízik a jövőben, saját teremtő erejében: „Egyszál pálmafa / kevélyen áll, maga / dacol a tikkasztó napban. / ... / Tán jövőbe lát? / kitartóan azért érleli / az ízes datolyát?” (Negev)

Izrael függetlenségének kikiáltásakor (1948. május 14-én) az író már az Ország „begyökerezett” polgára. (Fiuk, Gábor 1950-ben születik) A létfenntartás gondja arra készteti, hogy ,józan” polgári foglalkozás után nézzen: statisztikus lesz. A ranglétrán lassan emelkedik, s a jom-kipuri háború idején (1973) már vezető állást tölt be egy fontos állami hivatalban. A sikun életét, lakószomszédait, a berendezkedés örömeit-nehézségeit, az életviszonyok alakulását később sok-sok jóízű, humoros írásában, apró életképekben örökíti meg (Csináld magad!, Átallok az antenna-szerelésre, Három bokor saláta, stb. stb.)

Bármily nehéz is helyzetük, tisztában vannak vele: Nincs visszatérés! - „Soha többé... soha többé!... / A csillagok leszakadtak az égről / a vihar eltépte a vastag kötelet / s a gördülő szikla szétszórta a síneket”. Hatalmas erővel és életteremtő elszántsággal indul tehát a költő a választott úton: „csavargó”- ként fütyörészve ballag a sfejai dombokon, nem fél senkitől: „mert nem fog énrajtam már se tűz, se fegyver / se villámcsapás, se vadállatok”.

1960-ban megjelenik első kötete - részben még ifjúságából átmentett, részben már az új hazában keletkezett verseinek gyűjteménye (Lobogj te dal), a tel-avivi Neografika kiadó gondozásában. Címlapját Hirsch József grafikus tervezte; belül Wittman Dénes festőművész két rajza díszíti. A mindössze 38

521