Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Zsávolya Zoltán: A regény öröme

5. Van a könyvben finomabb metafora is (az inkaság inkább [kihagyhatatlan

szójáték, szóválasztási javallat, részben helytelen megoldásként: jobbára] nagyszabású, globális szervezó'momentum), ez pedig a mandioka. Szégyen ide vagy oda: külön ennek a dolgozatnak a kedvéért szótárakban kellett megnéznem a szó jelentését.-------Helyesbítek: kerestem volna a mandiokát, de

c

sak maniókát találtam. Irodalmi transzformáció működik tehát! Annyira azonban mégsem, hogy a manióka alapján ne volna feltárható a könyvbeli mandioka vélhetően végtelen számú jelentése közül legalábbb egy. A manióka (Manihot utilissima) indián eredetű szó. A kutyatejfélék családjába tartozó trópusi cserjét takar, amelynek gumószerűen megvastagodó, keményítő-tartalmú gyökerei 30-45 cm átmérőjűek, és a 4 kg súlyt is meghaladják. Labdaszerű tehát egy ilyen gumó? Igen! Miként akkor, feltehetően, a mandioka is, konkrét tárgyiságában: efféle labda-gumó. íme a magyarázat a Második könyv élén található Kerengő dervisek fejezet néprajzi leírás-imitációjára, amelynek segédanyagát a történelmileg stílszerűen ide társítható rituális emberáldozat némely vonása és a foci mechanizmusának precíz összefoglalása képezi:

A törzsek egy-egy tizenegy főből álló harci alakzatot, ún. „csapatot” állítanak fel. A fényt, a magot, a férfierőt (lowumy) jelképező mandioka: tabu. A tabut a csapat tíz tagja, a nép (a tízes szám jelentése: nép, sokaság az inka gondolkodásban) nem érintheti meg kézzel. A tizenegyedik csapattag, „a kapu őre”, kézzel is hozzányúlhat a mandiokához. Kiváltsága ebben áll. A játék során bizonyos támadások csak rá irányulnak (pl. „büntető”, a „tizenegyes”), és a játék során kialakult hibákért többnyire ő a vétkes, azaz a bűnbak. O, a kívülálló az, akit az áldozati tor keretében az ünnep végén megölnek.

Gyönyöre ez az összefényképeződés! Örömömben megadom a pontos szöveghelyét is, amely Prágai Tamás (a fiktív, címlapon szereplő szöveggondozó és a szociológiailag létező író) (a közbülső szerzőt vagy elbeszélőt, ha van, képtelen vagyok körülhatárolni) „posztmodern” ötletességét bizonyítja: A. Thorn- flowes: The Symbolic Period of Inka Ball Games, Arcady, New York, 146 p., különösen az ,Archaic and Modern Games of Inka” fejezet p. 87-101. Jaj, most látom, hogy eltévesztettem, az előbbi csak az etnográfiai mű hivatkozása volt. A helyes adat: Adalékok Inka kultikus történetéhez = Értesítő, XLIII. évf. 6. sz. — Akárhogy is azonban, ebben az esetben a mandioka tárgyszerűsége, konkrét tartalommal való megtöltése nagyjából rendben van és követhető marad. Vannak viszont felvillanásai, amikor ennél sokkal elvontabb, ezoterikusabb. Azok tartalmai, funkciói csak a beavatottaknak hozzáférhetők, ha ugyan tényleg. „Az igazi mandioka hajlékony, képlékeny anyag, nehéz megragadni a plaszticitását.” (Illetve: a szubsztanciáját, Zs. Z.)

6. A regény tudományos értekezést idéző megformáltságától (amitől nemhogy csak derülök, de egyenesen nagyon boldog vagyok tőle), többsíkú naiTációjáról érdemes elolvasni Bokányi Péter fentebb már emlegetett dolgozatát. Öröm, hogy a kritika jelentős munkákat elvégzett már, és nekem nem kell nagyon belemennem ebbe a rázós kérdésbe. Mégis engedtessék meg, hogy azok számára, akikben netán éppen mostani írásom alapján ébred érdeklődés a „nagyszabású mű” iránt, összefoglaljam azt, amit az egésszel kapcsolatban magamnak leszűrtem, illetve kigyűjtöttem. Ennek megfelelően feltétlenül ki

471