Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Zsávolya Zoltán: A regény öröme

kell mondani, hogy „a narrátor személye” lényegében „követhetetlenné válik” a szöveg folyamán. Am ezt csak a felületes olvasó látja mindenképpen fogyatékosságnak, hiszen könnyen fennállhat a tudatos alakítás lehetősége is. Ebben az esetben az elbeszélés szintjén jelentkező kaotikusság azzal a fikciósán teljesítetlenül maradt ígérettel áll összhangban, amely „biztos tudást” kínál(t), tehát voltaképpen „a megismerés lehetetlenségének” narrációs ekvivalense. így aztán nem csoda, hogyha a mű tulajdonképpeni témájává önmaga létrehozásának sokrétű problematikája válik, ha kitaláció és valóság egymásba tűnik. „A regény előszavában Prágai Tamás megígéri, hogy segít az eligazodásban, ismerteti, mely betűtípussal szedett szövegben kit is olvasunk. Az előszó szerint Arnold Sobriewicz szövegével van dolgunk, aki olvassa 16 éve megkezdett regényét, önmagát; reagál az olvasottokra, de ez a »felül- olvasás« észrevétlenül át-áttolódik a szöveg összeállítójára, a Breviárium összeállítójára, Prágai Tamásra, aki így maga is regényhőssé lesz.”

7. Az elmondottak alapján az Inka utazás éppúgy tekinthető a posztmodern irodalmiság diadalának, mint válságjelének, kudarcának. Bármilyen szemléletű olvasó örülhet neki tehát.

Kertész N. László: Szennyezés”

472