Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Zsávolya Zoltán: A regény öröme

anyaS iratösszefogó pántot imitáló csíkjából, egyszóval az egész nagyon gusztusos fizikai manifesztációból legalábbis tipográfiailag az következik, hogy 1) alapvető' jellege szerint livingstoni-humboldti ihletésű naturalista fantasztikus vígeposzt tartok a kezemben 2) illetve annak kb. az után- vagy előnyo- matáról (a 2011-es év is szerepel a műben) készített fénymásolatot, amelynek lapjait gyakorlati megfontolásból pánttal kellett összefogatni. Már úgy értem, fikcionálisan - tartom ezt a kezemben. Nem semmi, de/és ez engem, ördög tudja, miért: felvidít. (Vö. a regény öröme.)

3. Hogy egyébként milyen mértékben és milyen jelleggel összetett művet tartok a kezemben, azt más pálya- és/vagy olvasótársamhoz hasonlóan én sem tudom. Egyébiránt: nem is fogom megtudni. Ezt megígérhetem. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy miután egyszer nagyon figyelmesen elolvastam az Inka utazást, többször nem fogom ezt megtenni. Lapozgatom még majd ugyan sokszor, egy-egy fejezetét bizonyára számtalan alkalommal kedvtelve forgatom majd, végtére is „breviárium” a könyv, és Prágai Tamás ugyancsak breviáriumként dedikálta nekem. De teljes produktumként, elejétől a végéig, módszeresen, nekidurálva magamat, pláne egyhuzamban (hogy rövidtávú emlékezetem, lap- vagy sormemóriám is segítsen a bonyolult rendszer eddiginél re- ményteljesebb átlátásában (?): semmiképpen sem. Valahogy érzem, hogy akkor sem tárulna fel. Hiszen összetettségében biztosan túlmegy a szöveg a még- feltárulhatás tartományán. Ezt bizony érzi az ember. Amihez persze azt is hozzá kell tennem, hogy ez nem akkora baj. Első regényről, alkotói igényességről, módszerbeli maximalizmusról, játékos erőmegfeszítésről, egyfajta impozáns túlspilázásról kell inkább beszélnem. Meg elismerésről, a szei-ző felé. Kicsit párhuzamosság-érzetről és lelkiismeretfurdalásról. Tudniillik a közelmúltban én is megírtam egy hasonlóan bonyolult felépítésű regényt. Ami, ha nem vigyázok, megjelenik. (Szorongásom a legkomolyabb!) Szóval: felelősségérzet — most az Olvasó irányában. Azaz a regény öröme, amely létéből, birtoklásából és olvasati „kiházasításainak” rizikósságából, izgalmából ered, a gazda, az apa gondjaként lepleződik le.

4. De nézzem és mondjam inkább azt, amit tudok, amit tudni vélek az Inka utazásról. Az inkaság, illetőleg Inka nyilván metafora. A vidéki Magyarországé, annak feltehetően egy szűkebben vett területéé. Textuálisan még Belső- Inka is létezik (ilyen fokú a cizelláltság!, Zs. Z.), érdemes ezért körbenézni, milyen - bizonyos fokig megfeleltethető - „Belső-” létezik valósággal a honban. Hát: Belső-Somogy. Most akkor egyszerűsítsek az aránypár kebelében leledző azonos elemekkel? Ennyire még a formalizmus sem tette természettudományossá az irodalomértelmezést. Ugyanakkor a rájátszásnak mégiscsak tulajdonítható bizonyos helyzeti energia. Én bizony tulajdonítom is neki bőszen. S ha az emígyen megidézett és átszellemített somogyi/inkabeli létezés afféle ex- pedíciós dzsungelélményt jelent, akkor azt társadalomkritikának veszem. És látom, hogy az ilyen típusú XVIII-XIX-XX. századi felújítása: jó. Regényben jó, nem máshol. (Az indító szerkezeti egységre, az első könyvre futja is belőle.) És ennek örülök. És akkor ez megint a regény öröme.

470