Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Zsávolya Zoltán: A regény öröme

2. Regényt írni tehát - ennyit bízvást leszögezhetni a fenti eszmefuttatás alapján - legalábbis óriási feleló'sség mind esztétikai, mind pedig szociológiai értelemben. Nagyobb lelki teher az önmagát állító, önmagát reprezentáló sikeres művésziség belső' és külső kihívásainak való megfelelési szándék bizonyos szinten kivédhetetlenül önkorlátozó hatásánál (ami egy pontszerű versnél vagy kisprózánál ugyanúgy jelentkezik), hiszen legkésőbb a XIX. század óta önmagán túlmutató jelentőséggel bír a műfaj egésze, ezen keresztül a műfaj valamennyi darabja is. Regényt írni az irodalmi teljesítményen túl mindig egyúttal óhatatlanul kultúrateremtő, de ha nem is, hát legalább: a világbeli-emberi tradíciót ideális esetben mind munkailag, mind pedig a befogadás tárgyává váló produktumot illetően kellő alapossággal mérlegelő tett, s mint ilyen meglehetősen hangsúlyos ténykedés. Mármost Prágai Tamás ilyen hangsúlyos ténykedésre vállalkozott. Mindjárt elsőre, azazhogy második könyveként (a pályakezdő mű verseskötet) összegző, reflexív, imitáló és parodizáló típusú románt hozott létre, a műfaji konvenciókhoz sokban kötődőt, illetve azokat egyszersmind gyökeresen átforgatót. Hogy milyen konvenciókról vagy tradíciókról van itt pontosan szó, annak megítélése korántsem egyszerű feladat. Bokányi Péter így ír erről a Hitelben: „E regény többféle hagyományhoz utalja az olvasót. Legmarkánsabb előképnek Hamvas Béla regényei tűnnek: úgy hangvételében, mint szövegalakításban idézi a regény a Karnevált, a Bizonyos tekintetbent. Spiró György Hamvas című cikkében (in Spiró: Ka- násztánc) úgy véli, hogy a Karnevál, ha a maga idejében az őt megillető figyelmet megkapta volna, átformálhatta volna a magyar epikai paradigmát. Prágai Tamás regénye egy példája e hagyomány tovább élésének. Hamvas mellett említhetnénk még Szentkuthy Miklós regényeit, de akár Borges áldokumen- tarista történeteivel is találhatnánk kapcsolódási pontokat az Inka utazásban.” (2000/9) Nos, meghelet. Fontosnak érzett - ámbár nem bejárni szándékozott — értelmezési háttérlehetőségként, koordinátarendszerként azonnal rögzítem is magamban ennek nyomán, ezzel összefüggésben, a Hamvas-vonalak által esetleg kirajzolt hálózatot. Lényegesnek látom ugyanis ezt a megközelítési lehetőséget, így inkább idegen testként szerepeltetem a saját gondolatmenetemben, mintsem hogy legalább pillanatnyi „ehelyti” felvillanásától bárkit is meg akarnék fosztani. Ugyanakkor magam egészen másfajta tradícióra gondolok a Prágai-regény kapcsán. Nézem először is a teljes címét: „INKA UTAZÁS vagyis Arnold Sobriewicz Gentleman ÚTI BREVIÁRIUMA, melyet atisztelt OLVASÓ PUBLIKUM ÖRÖMÉRE, VALAMINT AKÖZISMERET GYARAPODÁSA VÉGETT KIEGÉSZÍTETT ÉS ÖSSZEÁLLÍTOTT PRÁGAI TAMÁS. NyOMATTATOTT BUDAPESTEN, A MaSSZI Kiadó által.” Nézem azután, hogy az első oldalon, tehát a könyvészetileg szerény, ám a lényeget nézve annál hangsúlyosabb helyen mindössze ennyi áll: Prágai Tamás. INKA UTAZÁS. (Áhá, mégiscsak egyedül Prágai művével van dolgom!, gondolom, és észjárásom ebben a pillanatban bizonyosan reprezentatív tízből kilenc olvasó felfogása tekintetében.) A harmadik oldalon olvasható belső címlap ezzel szemben a már megszokott „újkori” betűkkel bár, de modern stílusban, évszámkiegészítéssel hozza: Masszi Kiadó, Budapest 2000 (ami kívül nem szerepel, így kívül: nem is létezik, nem áll fenn...) Mármost mindebből meg a borító hófehér színéből, archaizáló betűtípusából (amit a fentiekben verzállal próbáltam érzékeltetni), azaz a hozzávetőlegesen 1800 körüli sajtótermékeket idéző kinézetből, továbbá a könyvgerinc narancssárga, mű469