Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Határ Győző: Umbrae Sumus
tojják-fossák az elképzelt, maguk-kitalálta mizologizmákkal átszőtt »őstörténetet«, talmi történelmet - mely historiográfiából bődületes következetlenséggel hervadhatatlan babérkoszorút fonnak a seggberúgással gyógyító Caesarok, népirtók/zsarnokok, vallásháborúk rablólovagjai, anyjukból szalaj- tott megváltók homloka köré vérükkel táplálják vérük megcsapolóit, s hozzá bőrdudából fújtatják az iparszerűen űzött lelkesedést: hozsánnázva értekeznek, hallelujákban gondolkoznak dúlnak a pszeudológiák, a tudományos szemfényvesztések, amilyenek: a délibábos archeológia, a mondvacsinált közgazdaságtan, a zsurnaliszta politológia, etc. a társadalomból kiközösítve, felfele rúgott »politikusok« azon törik minden hájjal megkent sütnivalójukat, hogy miként lehetne észrevétlen letépni magukról a demokráció tüskebozót-bilincsét és nemes ürüggyel felégetni az egészet. A kormányok alig várják, hogy vallásszédelgéssel szövetkezhessenek, de úgy, hogy eltagadva bár és mégis: egy-ötvözetet alkothassanak vele íme az, ami rámdől és dőlésével értésemre adja, hogy ezen a sakktáblán nem hogy több »lépésem«: nincs keresnivalóm. Csoda-e, ha elmém utoljára egyeben sem ,jártatja eszét”, mint az önfelszámoláson. De - más a vereség és más a csőd. A filozófia »aktái« évezredekre sincsenek »lezárva«; a ráció, a racionalizmus még kiheverheti azt az átmeneti neuronkorróziót, amely félrelöki az útból; nem kell sokáig várni, amíg az újratámadt gnózist, a neoplatonikus maskarádét, az irracionalizmust is utoléri az idegi »ráunás«, mihelyt a hat- milliárdos horda észbekap, hogy létalapját, a világháló eszközparkját nem lehet »ráolvasással« üzemben tartani; valahol, valamikor egyszer rámülten összerázkódik majd, ha visszabámulnak rá a mesterséges intelligencia magaszerkesztette gépegységei... addig? éljük be a medveálomba merüléssel. Azzal, hogy életünket ezzel a csődbejelentéssel fejezzük be a csőd: a filozófia elsikkadása - a filozófus csődje. A hiányzó sáv Minekelőtte ennek az írásnak nekiültem, a tükörbe néztem és szembeköptem magam. Arra az esetre, ha pillanatig is hinném, hogy ez a pár sor (vagy ez a könyv) majd jottányit is változtat a Leányzó Fekvésén. Más szóval, ha azt találnám hinni, hogy a „magyar irodalom” nevezetű Harmadkori Masszívum szikláinak fizikokémiai sajátságain mozdít egy hangyafaszányit ahhoz évmilliók kellenek. A magyarok mintha be volnának ojtva a filozófia fertőzete ellen. Nehezen titkolt megütközéssel olvasom Nemes Nagy Ágnesnél, hogy „művész” (?!) számára a filozófia elég, ha háttérfüggönyül szolgál érzésem szerint az az irodalomtudat elégszik meg a filozófiával, mint háttérfüggönnyel, amelynek a DNS-táblázatából kiviláglik, hogy a filozófia (ismeretvágy, tisztelet, érdeklődés, tudás, stb.) sávja hiányzik génjeiből s ezzel genómája csonka. Ezen elszomorító tényt, hogy irodalmi szenthagyományainkból, ill. génjeinkből ez a döntő kulcs-ingrediens hiányzik: jó magyari né452
