Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - Határ Győző: Umbrae Sumus

tellektusukban gúzsba kötve, gondolkozásukban eleve megzsarolva, nem érzik azt, amiről a jelek szerint sem nem tudnak, sem nem akarnak tudni - már hogyan is akarhatnának a jószág test, a szarx pan-erotomán kábulatában. Három évezred táblaképe (Mantegna modorában) Ha egybevetjük az első évezred zárlatának történelmi táblaképét a második évezred végével, elsőre szinte hihetetlen, hajmeresztő változásokat tapasztal­hatunk. Amennyire elébeharangoztak és kataklizmákkal, pestissel, országos hisz­tériával átélték a „Végidőket”, Jézus Krisztus Második Eljövetelének és az ún. Végítéletnek az elmaradása döbbenetes és katasztrofális világbotrány volt következményeiben. Kihatását az európai zsidókereszténység a teljes évezred­re megsínylette. „Numinózus” érzelemvilága oly sebet kapott, amely gyógyul- hatatlannak bizonyult; és jóllehet a hit világbotrányának eltussolására irá­nyuló elsődleges kísérletek feledésbe mentek, a vallásszédelgés fejlődése új irányt vett. Mindez az ereklyegyártás/az alapokmány-hamisítások, a szent dekretáliák, a Nagy Konstantin-féle, ún. Adománylevél leleplezésére vezetett, és Lorenzo Válla (1405-1457) nyomában, a humanistákkal elindult a hídverés a „pogány” világ, a latin-görög oikomené patrimóniumának újrafelfedezése felé igaz, Köztes-Európa nárcisztikus népeinél a délibábos történetírás nagy igyekezettel hamisította (és hamisítja ma is) a második évezred kezdeti ne­hézségeit - mintha a jövevénynépek számára a kereszténység felvétele az ún. „európai közösségbe” való belépés előfeltétele lett volna, amelyet holmi Meny- nyei Fórum befogadásuk elé szabott légyen. Sem az nem volt igaz, hogy ott- légyen ilyen „európai közösség”, sem az, hogy Európa csurom-keresztény volt. Hiszen a végeláthatatlan erdők, tundrák borította kontinens nagyobbik fele - Észak és Északkelet - kitartott „pogány” valláshiedelmei/istenei/hit-regéi mellett, és majdhogynem megvárta a protestantizmus történelmi megérke­zését, amelynek merev szigorát és pőrére vetkőzött puritanizmusát elfogad­hatóbbnak érezte. Geopolitikailag az évezred nyomasztó lidérce a lerohanással fenyegető isz­lám volt; és jóllehet Poitiers-nél vitatható, félig-meddig jellegű vereséget szen­vedett, évszázadokra elhúzódó, kínos-keservesen kikényszerített kiszorítása az ibér félszigetről sovány vigasz volt a másik nagy kalamitásért, hogy dél­keleten az ottomán beözönlés szinte kettévágta és Bécset fenyegetve, az iszlám a fóldség szívéig hatolt. A XVIII. századdal a keresztény teokrácia reflexei letakarodtak az ideg- rendszerekről, a világi szellem ráhorgasztotta a glóbuszra tentákulumait. A második évezred mindent sarkaiglan kiforgató, hatalmas változásai mind­azonáltal valósággal eltörpülnek azokhoz a megpróbáltatásokhoz képest, ame­lyeket a harmadik évezred számunkra tartogat. Ez a harmadik a vedlés nehéz, gyötrelmes évezrede lesz. A „politikai korrektség” elszarusodó felhámját már az első évszázad végére sikerülni fog lepattintania - lévén, hogy ez az eszmerendszer magában hordja a reductio ad absurdum enzimeit. Várhatólag négy-öt nemzedék után a „poli­449

Next

/
Thumbnails
Contents