Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Jevgenyij Popov: A kék fuvola

- A francba vele, a francba az inggel - mondta Mitya, aki nem értett semmit.- Ugyan már, hogy nézne ki, gyűröttben?! - makacskodott Mása.

És már meleg is volt a vasaló, és látszott a sötét szobából, hogy Mása mélyen lecsüggesztett fejjel hogyan húzza-vonja a vasalót a fehér anyagon, hogyan húzza-vonja, húzza-vonja gépiesen.- Mi van? - kiáltotta Mitya.- Semmi.- De tényleg mi van? - kelt ki az ágyból Mitya.- Semmi.

Hanem amikor a meztelen Mitya hátulról átölelte a majdnem teljesen felöltözött Mását, egy égetó'sen hideg könnycsepp hullott forró kezére.- Mi van? Sírsz? - kérdezte teljesen összezavarodva.- Nem, nem sírok - nyelte a könnyeit Mása.- Ahá... És miért sírsz?- Egyáltalán nem sírok - válaszolta Mása. Teste viszont megmerevedett Mitya keze alatt. Mitya rádöbbent, hogy Mása fázik, fázik, nem hevíti tűz, nem hevíti, nem érez gyönyört, nem ő, mert ő, ó Istenem! — ó't tűz hevíti, gyönyört is érez, és hogy szeretné Másával újra és újra csinálni, minden percben, minden pillanatban, háromszázszor, négy- százszor, minden pillanatban, vele, vele - senki a világon nem tudna ennél többet adni neki.

De minek itt annyit magyarázni?! Beindultak az ilyen víg éjszakáik. Mondjuk azt, hogy Mása nem szerette Mityát? Ugyan, kit vinne rá a lélek, hogy ilyen hülyeséget mondjon?! Szerette, rettenetesen szerette. Szeretett neki levest és finom kását fó'zni, micsoda örömmel mosta az ingeit, egyszerűen odavolt érte, hogy zoknit vegyen neki - amit aztán egyszer a falhoz vágott Mitya, Mása pedig sírva fakadt. Mása szerette Mityát.

Mitya viszont teljesen kikészült. Egyre sötétebb lett, rángatózni kezdett az arca. Egyszer aztán együtt ivott egy Kunyimajev nevű rettentő' okos valakivel, és ez a gazember Kunyimajev aszondja neki válasz gyanánt a célzásaira, de tényleg csak a célzásaira:- Minek ekkora feneket keríteni a fólhajtásnak, menjünk inkább a Zaszuhin utca szűzgarázsba!

És három üveg almabor társaságával felszerelkezve elmentek a Zaszuhin utcai NŐI BEJÁRAT-ba. Szép lányok vették őket körül; milyen szép volt minden - megittasultak az okos szavaktól, volt munkáskórus, az azt követő elkülönüléssel, amelynek hevében Mitya a pajkos Ljuba Krjukovára meredt és rettenetes hangon ezt sziszegte:- Takarodj, te büdös...!- Aztán hogy takarodnék, ha egyszer ide vagyok bejelentve? - csodálkozott a pajkos Ljuba. - Hanem ahogy Mitya szörnyűséges, sápadt arcára pillantott, teljesen leeresztett, és csak ennyit suttogott:- Mi van veled, ember? Mi van veled?

Mityka pedig gyűlölettel eltaszította magától, gyorsan felöltözött és botladozva, meg-megcsúszva rohant haza, oda, ahol az éjszakai léptekre

44