Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Műmelléklete
NAGÁMI (NAGY GÁBOR MIHÁLY) Volt egyszer egy Csiky Tibor nevű ragyogó magyar szobrász, aki vonzotta maga köré az érdeklődő fiatalokat, noha igazándiból sosem akart iskolát alapítani, inkább az alkotói műhely lehetősége vonzotta volna, annak azonban még annyira sem voltak meg a föltételei, emiatt hát lett baráti társaság, tagjai - persze - bemerészkedhettek a mester műhelyébe, mehettek vele együtt művésztelepre vagy éppen kocsmába, ha úgy hozta sora. Csiky már régen halott, a tanítványok egyéni pályákra álltak, magukkal vittek úgyszólván mindent, ami mesterük szellemi hagyatékából azonosítható volt. Magukkal vittek - mindenek előtt - valami egészen különleges anyagszeretetet, főként a fa a fém iránti rajongást, mondhatni a szerves és a szervetlen kapcsolhatóságának bizonyos szabályait is. Szorosan ehhez kötődve a megformálás normáit: a líraibb karakterű absztrakció, valamint a szigorú geometria akár egyidejű használatát. Ekképpen a kicsit is bennfentes tévedhetetlenül állapítja meg, Csiky-tanítvánnyal áll szemben, noha azt is érzékeli: nem kis csikykkel. Mert ezek a fiúk mesterüktől az önállóságra, a saját gondolatra és megformálásra való törekvést is elsajátították, ezáltal alkotói karaktert tudtak/tudnak kialakítani maguknak. Nagámi - emlékezetem szerint, ámbár ez csalóka lehet - a fémtől érkezett a fához (ami a Csiky- tanítványok között többnyire fordítva volt); eleinte pontos technológiával alakított fém (legkivált: acél)
