Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Műmelléklete
kisplasztikákat érmeket készített (magam - ha szabad egy kicsit privatizálnom - az Esztergomi Fotó Biennále igazgatójaként - egyébiránt Esztergomban volt Nagámi első önálló kiállítása 1983-ban - rendeltem tőle ilyen emlék-plakettokat, amelyet aztán a megyei-városi vezetés közös ideológiai erővel vetett el, még csak azt sem mondhatom: meglepetésemre). Ezek a kisplasztikák szépek, érzékenyek, karakterosak voltak, gyanítom, Csikynek is tetszettek. Mondtam azonban, Csiky körében a fa csábítását nem lehetett elkerülni; egyáltalán nem véletlen, hogy Nagámi is érdeklődni kezdett olyan konstrukciók - és itt ezen a szón a hangsályl - iránt, amelyek fából, a famegmunkálás technikájával összehozhatok, attól kezdve pedig a legkülönbözőbb fórumokon bukkantak föl visszafogottan elegáns tetszetős darabjai, ami másfelől nem jelenti azt, hogy a kisplasztikái fórumokról kimaradt volna, hiszen érmeivel igencsak rangos bemutatókon vehetett részt. Az imént a konstrukció szót hangsúlyoztam. Leegyszerűsítve azt mondhatnám, hogy Nagámi a klasszikus avantgárd konstruktivista hagyományához kapcsolódik, amely elsődlegesen a mértani elveket érzi magára nézvést kötelezőnek. Ez a megállapítás, miként mindenféle skatulyázás, azonban túlságosan elnagyolt, érzéketlen, következésképpen nem is kívánt többet jelezni az alaptendenciánál, annál, amire ráépül egy karakterosan formálódó életmű (az ötvenedik életév környékén már szabad ilyet mondani), amely éppen karakterének sajátosságait óhajtja szem előtt tartani, nevezetesen az önálló művészegyéniség arcát. Az arc pedig a konstrukció milyenségében rajzolódik ki, az építkezés fogásaiban. Jelesül abban, miként kapcsolódnak egymáshoz az adott formaelemek, milyen szerkezetet öltenek magukra. Nem elhanyagolva azt sem, milyen igényességgel mennek végbe a műveletek. (Nagámi első, esztergomi, kiállításán pontosan látni lehetett, hogy a kézbevett anyag minden arcával tisztában van, amit csak képes fölmutatni a mechanikai ráhatásokban. Ma sincs másképpen. Talán ma rafináltabb. Markánsabban érzékelteti - például (és ez kivált a fák esetében kínálkozik) - az eredeti, a természetben meglévő formát, amely - mondhatni - a biológiai energiák lenyomata, hogy ezáltal még hangsúlyosabbá tehesse az alkotói megformálás eredményét, az esztétikai alakítás minőségét. (Érdekes ez a vonzalom a Csiky-tanítványok munkáiban; Heritesznél, Budahelyinél figyelhetünk meg hasonlókat.) Tény azonban, hogy ez a gondolat, mondhatnám: a formátlan és a megformált szembeállítása voltaképpen a konstrukcióban is visszatér: gyakorta szemmel látható esetlegességeket kényszerít szigorú szerkezetbe az építkezés. Olykor pedig az anyagok különbözősége (ha, fém) csakúgy kifejezi ezt a szándékot. Lefordíthatom - természetesen - a filozófia nyelvére: ebben az esetben az irracionális és racionális dialektikáját érhetem tetten az alkotói szándékban. És ha már itt tartunk, hadd jegyezzem meg, hogy Nagámi egyik legjellemzőbb sajátsága ahogyan az esztétikai-bölcseleti gondolat sterilitására ügyel. Kiegyensúlyozott, derűsen szép plasztikákban. Fábián László
