Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Jevgenyij Popov: A hazafi lelke, avagy különféle közlelemények Figyfiricshez
tevékenységüket, igaz a Szovjetunióban egzisztenciát jelentő írószövetségi tagságtól megfosztották őket. Ebben a döntetlenben szerepet játszottak a szovjet sajátságok, például az, hogy a KGB legoperatívabb káderei külföldön, valutában folyósított fizetésért és napidíjért védték a szovjetet. Végső oka természetesen a helsinki szerződés és békefolyamat volt. Helsinki után a szovjet íróknak le kellett mondani olyan passzióikról, hogy szökés közben hátba lövik magukat, munkatáborba vonulnak, hogy ott pusztuljanak; vagy amiatti felháborodásukban; hogy nekik ítélték, kapásból visszautasítsák a Nobel-díjat. Jevgenyij Popovot is csak az írószövetségből zárták ki, ami azonban nem akadályozta meg, hogy 1982. október 25-e és december 31-közt megírja A hazafi lelke, avagy különféle közlelemények Fityfiricshez című művét. A könyv egy Fityfirics (az eredetiben Ferficskin) nevű fiktív személynek címzett ál-levelek és monológokkal összekötött anekdotikus történetek sora. A könyv első harmadában a történetek két szálra fűződnek fel. Az egyik szálon az író családtörténetéhez és a saját életéhez kapcsolódó események sorjáznak, a másik szálra pedig Popov életének a könyv írásakor zajló eseményei fűződnek fel. Mivel Popov a családtörténetet a múltból a jelen felé nagyjából kronologikusan követi, a két szál közelít egymáshoz, egy idő után összefonódik, és a könyv egyharmadánál megjelenik a Nagy Téma. A családtörténeti vonulat a homályosan felsejlő dédszülőktől indul, és a fényképek, a megmaradt iratok, és az élők emlékei alapján megjelenő nagyszülőkön át Popov számtalan unokaöccséig, unokahúgáig vezet. A családtörténet Oroszország elmúlt száz évéről is sajátos metszetet nyújt. Az író dédapja, a patriarcha, száműzöttként került Szibériába. Szibériát, Ausztráliához hasonlóan szerencsevadászok, fegyencek, a társadalmi felemelkedésért, meggazdagodásért kockáztató nyakas, kemény emberek népesítették be, de a szabad vallásgyakorlásért mindent vállaló raszkolnyikok, szektások is ide menekültek. A Popov família sem tánc- és illemtanárok gyülekezete; tagjai közt a cári rendszerben botrányos ateisták, Sztálin idején botrányos hívők, a munkát ex- tatikus önmegvalósításnak tartó cári- és szovjethivatalnokok, látástól vakulásig dolgozó, vagyont gyarapító kulákok, sztahanovisták és alkoholisták voltak. Voltak egészen különös alakok: például egy lókötő, akitől a megalakuló kolhoz elkollektivizálta a szakma szabályai szerint összelopkodott ménesét; a família talán legszínesebb alakja az a nagybácsi, aki veleszületett műszaki tehetségét és delíriumos késztetését egyesítve megtervez és megépít egy gépet, amely fólkapaszkodik a fákra és legallyazza őket. A huszadik századi orosz történelem, különösen annak szibériai változata sem a tánc- és illemtanárok működési terepe (jelképes értelme van, hogy a cári családot is a szibériai Jekatyerinburgban mészárolták le) - így aztán a történelem és a Popovok találkozásából roppant különös és izgalmas kombinációk jöttek létre. A családtörténeti vonalhoz kapcsolódik a szerző önéletírása. Az 1946-ban született Jevgenyij Popov Moszkvába került, geológia egyetemre. Megismerkedhetünk a hatvanas évek közepének illúzióktól, reményektől, tervektől és abszurditásoktól fortyogó, kreatív, bohém vodkaszaggal belengett világával és a szinte csak anekdota-termelésre szakosodott, soknemzetiségű diák-nép37
