Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Magos Krisztina: A műveltség kihívó bája
versdarabok közelebbről mindössze többé-kevésbé azonosítható, de annál markánsabb stációi a bennük összességében megjelenő hanyatlás-sztori, amelyen belül éppen csak a hanyatlástendencia teljesen biztos. Az összes többi paraméter változónak tekinthető, legalábbis nem szorosan rögzítettnek, így a versek során végighaladva, az egyes szövegeknél elidőzve mindig egy kicsit másnak mutatkozik a globális kontextus. Minden egyes vers önálló, önmagában megálló dokumentuma az átfogónak tételezhető cselekménynek, mindnek külön jelentéses aurája, kisugárzása, saját értéke van, amely pillanatnyi- lag-hangulatilag mintegy elágaztatja, módosítja a (többi szöveggel összeolvasva rekonstruálható) történetet vagy történetét... Mindazonáltal szerelmi bűn, szerelemféltés, hűtlenség, önvád, gyújtogatás (tűzvész), gyilkosság, ön- gyilkosság biztosan szerepel a legvégén transzcendenciába hajló, a szellemvilággal az egész ciklusnak is nevet-mozgásteret adó-kijelölő Pannon Pension című záróanyag révén már figurálisán vagy akár a szövegi megformáltság szintjén is kapcsolatba kerülő verssorozatban, ciklusban, „verses regényben”, esetleg pasztellesen elmosódó színfoltokból szerveződő „vers-festményen”, amelynek nem elhanyagolható módon a dunántúli táj térszíni változatossága és egyéb földrajzi szépségei adják diszkrét, ugyanakkor monomániás következetességgel feljátszott keretét... A harmadik ciklus Könnyű negyede mögött a dunántúli táj helyett a VIII. kerület sűrű atmoszférája válik szinte tapinthatóvá, miközben valamiféle szaggatott-vázlatos cselekmény- vagy legalább tárgyalási ív itt is kirajzolódik a vers egymásutánjából. Ahogy a pannon ihletettségű sorozatban szerepel invokáció (Én-vakáció a tó felett), úgy vezeti fel ebben a közegben a jelképes „mélységű” Témaárok, a már címével sokat mondó Egy név szerint ismeretlen széphez és Hajnali markec’, hogy mi következik lényegében. Megint valami nehezen kikövetkeztethető hanyatlástörténet. Ezekben a versekben a vidékről a Józsefvárosba került Zsávolya nyilvánvaló irodalmi eufemizmussal és szellemességgel dolgozza fel, költi át hol személyesen átélt, hol csak látott-hallott, hol pedig mindössze a napilapok fekete oldalán olvasott „élményeit”. Itteni alanyai „nagyvérű és goromba” emberek, akikből saját jövőképük szerint idővel „rongy trotli és vén kurva” lesz (Élesheszély), akik az utcasarkon vívnak „sárló küzdelmet” a sajtos hamburgerrel (Bázis Puffer). Akik, ha este „kint, járnak”, hát „bizony csak óvat- vagy: ówal”, vagyis óvatosan és óvszerrel a zsebben teszik ezt, miközben „mátrixos nyomtatók visongatnak” körülöttük „az őszi éjszakában” (Éjszaka kertje). A perverz pedofil „trabantmotoros sárkányrepülővel” igyekszik betörni a lakás ajtaját, ahol „két duci fiú” rettegve bújik előle, így csúfolva meg „az ejrópai humanitást” (Thomas Mann üldözése). Az iszákosok a Kimérők istenéhez folyamodnak, a kivénhedt izomhős pedig skizofréniájában Arnold Schwarzeneggernek látja magát. És így tovább. Mielőtt eltévednénk ebben az „állatseregletben”, jó tisztázni: semmiféle szociális érzékenységben ne reménykedjünk, a szerző (gyakran az olvasó is) egyszerűen gyerekes szarkazmussal élvezi a felkínált panoptikumot. Noha az utolsó versekben ezt a világot is transzcendálja. Nem épp egyszerűen. így a címadó vers, a címadó ciklus és az egész kötet vonatkozásábn bízvást igazat adhatunk Szepesi Attila Magyar Nemzet-beli (2000. dec. 2.) bölcs meglátásának: ,pKöny- nyű negyed csöppet sem könnyű” olvasmány. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a törzsanyagtól elütő függelék zárja 383
