Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Magos Krisztina: A műveltség kihívó bája
epikus jellegű „cselekményépítésére” egy lírai szövegsorozaton belül. A Pannon Pension valamely azonosít(hat)atlan dunántúli locushoz kötődik, stilizált nevű és egzisztenciájú „hó'sei” különböző kultúrtörténeti összefüggésekből, esetenként egyenesen irodalmi művekből ismerősek (vagy éppen nem ismerősek), akik új fikciós és textuális környezetükben részben hasonlóan, részben másképp mozognak-vegetálnak: működnek, mint eredeti helyükön. Nevük, illetve az azzal fémjelzett egyéniségük, „elbeszélésbeli” helyzetük különös, többnyire szimbolikus jelentésérték sejthető mögöttük. így a beszélő pozícióját többnyire kitöltő figura, Scenario a történések regisztrálójaként, alanyi elgondolójaként, szellemi birtokosaként értelmezhető, lévén a szcenárium jelentése „forgató- könyv, szövegkönyv, színpadi rendezőkönyv”. És valóban, a ciklus nyitóverse, amely valamennyi alakot felvonultatja, a Scenario képzelgései címet viseli... Scenario tehát eleve több személyiséggel rendelkezik, feltehetően valamennyi szereplőt önmagának tekinti bizonyos szinten. De teremtményei, a többiek is megosztottak (vagy szintetikusak) egzisztenciálisan. A Dögös Zsizel (munkai- nevű hölgyről például, akit alig rejtett erotikus rájátszással „összesünk »anyja«”-ként aposztrofál a beszélő, azt tudhatjuk meg: „E Zsizel két - én nem okoskodok - / alakban kísért, vagy hát tudja frász, / hogy hányban, elvtárs! Mindegy, megtalálsz”. Tintoretto Bácsi meg nyilvánvalóan az eredetileg Jacopo Robusti nevét viselő velencei festőre akar emlékeztetni, ám semmi nyoma, hogy akár foglalkozásilag, akár más módon szorosabb köze lenne a barokk jelentős mesteréhez. Sokkal inkább szójáték-alapról beszélhetünk esetében: „Tintoretto betintázott”, olvasható háromszor is A palackozóban című versben, tehát az alkoholizmusra történő utalás vízjele sejlik fel a „Bácsival” kapcsolatos névadásban. A további két nevesített személy alapvető vonásait tekintve viszonylag könnyű behatárolni - Heathcliff nem lehet más, mint Emily Bronté magyarul Üvöltő szelek címen ismert regényének (Wuthering Heights) figurája, Helmut Institorist pedig Thomas Mann Doktor Faustusának mellékszerep- lőjeként azonosíthatja a világirodalom figyelmesebb búvárlója -, azonban természetesen nincs garancia arra, hogy ezáltal bármit biztonsággal meg lehetne állapítani róluk mint Zsávolya-kreatúrákról. Legfeljebb annyiban emlékeztetnek irodalmi mintáikra és rendelkeznek ezáltal viszonylag rögzített tulajdonságokkal, hogy Institoris nem kizárható módon itt is nyápic, írásmunkával foglalatoskodó esztéta (fasisztoid nézetekkel való kacérkodásának ezúttal semmi nyoma), Heathcliff pedig elemi beállítottságú, viharos ösztönember, aki stílszerűen ,p mocsáron át közeledik” A dadogó levente feliratú szövegben, amely cím mellesleg feltehetően szellemileg korlátozott, ám annál nagyobb szexuális potenciállal bíró szerelmi hősre (maga a szöveg pedig talán egy, a természetben lezajló légyottra) utal. A Zsávolya-féle Heathcliff egyébként a ciklus több (más?), különböző szövegekben felbukkanó, nem nevesített alakjával is azonos lehet. A fentiekből következően eltéveszthetetlenül „posztmodern” utalási háttér ontologikus és referenciális hálójában elhelyezett (ott vergődő) alakok viszonyrendszere, cselekményes rendeződésük alakulása mármost meglehetősen homályos, bizonytalan, lebegő. Egy lehetséges értelmezés szerint isten- hátamögötti, erdőktől, hegyektől, tavaktól környezett vadászház(ak)ban kis létszámú populáció él, amelynek soraiban valami titokzatos bűn, konfliktus; szenvedélyes kölcsönhatás van érvényben. Ennek foglalata a ciklus, az egyes 382
