Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Magos Krisztina: A műveltség kihívó bája
MAGOS KRISZTINA A műveltség kihívó bája ZSÁVOLYA ZOLTÁN: KÖNNYŰ NEGYED - ORPHEUSZ KIADÓ, 2000 Zsávolya Zoltán a ma harminc körül tartó költó'nemzedék egyik tehetséges, egyéni hangú képviselője. A kilencvenes évek eleje óta rendszeresen jelen van verseivel az irodalmi folyóiratokban, lírakötet összeállítását azonban - a jelek szerint - idáig nem szorgalmazta különösebben. Erre mutat, hogy bár a legtöbb pályakezdő alkotóhoz hasonlóan ő is költőként indult, s csak jóval később jelentkezett — mennyiségileg visszaszoruló, ám egyre érettebbé váló verselői gyakorlata mellett — kisprózákkal, ennek ellenére két novelláskönyv (az 1997- es Lábadozás ezüstje és az 1998-as Duplum sötétje) is megelőzi első vers- gyűjteményét, a Könnyű negyedet, amely így némileg „szokatlan” módon csak harmadik a sorban. Korából, alkatából, ezek alapján feltételezhető esztétikai szocializációjából, saját maga által kimondva-kimondatlanul kritizált (szeretett) bölcsészközegéből következően Zsávolya Zoltán leginkább az ún. posztmodern irányzat képviselőjeként tartható számon (amennyiben létezik ilyesmi), így aztán kevéssé meglepő, hogy a hagyományhoz való viszonyulása nagyon intenzív, filo- zófiailag, illetve „filológiásan” eléggé reflektált és erősen ironikus. Verseiben hajlamos a korábbi magyar költészet egy részére annyira jellemző komor vagy önműködően harmonikus-elégikus ünnepélyesség reprezentatív roncsolására, parodizálásra, döntő nála az illúziótlanítás, a deheroizálás tendenciája. A humor ilyen vagy olyan formában, kisebb vagy nagyobb mértékben minden során átüt. Provokatív gondolati játékosság, szélsőséges formai merészség, feltűnő nyelvi-stilisztikai oldottság, ugyanakkor - mindezeken túl, vagy inkább ezek eredeti ötvözeteként - feltűnő belső arányosság és erőteljesség jellemzi lírai szövegeit. A műveltségi utalások univerzumát megkerülhetetlen, eleve adott mozgástérként, életformaként fogja fel, amit legalább annyira lehet nála tudatos választásnak, mint megadó beletörődésnek tekinteni. Fiktív lírai alanyai egyenesen az állandó elégedetlenség-érzet, a fanyalgó értelmiségi attitűd okozójaként, afféle bűnbakjaiként, vaskos tréfák forrásaként, energikus odamon- dogatások kiindulópontjaként kezelik a kifinomultság toposzait vagy ilyen megvilágításban a depoetizáltság itteni közegébe ágyazottan először felvillanó variációit. Zsávolya idézéstechnikája nem valamiféle tiszteletteljes-önállótlan ráhagyatkozás vagy visszacsatolás a hagyományra, annak valamely konkrét szövegére/szövegeire, sokkal inkább elemi verbális energiaforrásként működik, amely az aktuális megszólalást függetleníti az eredetitől (sokkal inkább: eredetiktől), illetve eleve másodlagos, „kiszolgáló” szerepet szán neki(k) a saját 379
