Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - Horváth Kornélia: Versnyelv és műfajváltás József Attila Rejtelmek című versében

In: Uó'.: Borkóstoló. Irodalmi tanulmányok. Bp., Belvárosi 1996. 73. Sík Sándor szerint pedig a költő verstani kérdésekről szándékozott megírni doktori disszertációját is. SÍK Sándor: József Attila Istenélménye. In: Uó'.: Kettős végtelen, Sík Sándor válogatott munkái. 1-2. Bp., Ecclesia 1969. 332-333., Sokatmondó e tekintetben József Attilának Jolánhoz írott levele is: „Élőbb jön József Attila, aki verset ír, aztán jön a tanár, aki a tanulás megkönnyítése végett megállapítja, hogy a József Attila-versnek a szabályai pedig ezek és ezek! Aztán jön másvalaki költő, és a periódus megismétlődik. De akkorra a verstani szabályok kibővülnek a József Attila-vers szabályaival.” Idézi: TÖRÖK Gábor: József Attila-kommentátorok Bp., Gondolat 1976. 25.

13 A vers ritmikai sémáját a Függelékben adtuk meg.

14 Ilyen metrumú költeményt, különösen, ahol a mértékváltás soronként és szisztematikusan történik, nem sokat ismer a magyar irodalom. Első, s egyik legtisztább megjelenése Csokonai Újesztendei gondolatok című versében figyelhető meg, ahol azonban az ellentétes lejtésű sorok szótagszámban is jelentősen eltérést mutatnak. József Attilának pedig ez az utolsó sor- mértékváltó, jambikus-trochaikus verse. Vö: SZILÁGYI Péter: József Attila időmértékes verselése. Bp., Akadémiai 1971. 134-135.

15 A ritmikai feszültséget az utolsó esetben az is fokozza, hogy itt az ütem főnyomatéka egy „nem tartalmas”, vagyis egy „segédelem jellegű” szóra esik. Vö.: KECSKÉS András: A vers hangzásvilága. Bp., Tkvk. 1981. 67.

16 Vö. a Szabó Lőrinc és József Attila költészetéről mondottakkal: „A formakényszer ezért az avantgarde anorganikussága nyomán nem jelenthette ugyanazt, mint a klasszikus modernségben: nem lehetett az állandóság helyreállításának elve.” „A teljességigény itt magát a képződöttséget állítja előtérbe...” KULCSÁR SZABÓ Ernő: A kettévált modernség nyomában. A magyar líra a húszas-harmincas évek fordulóján. In: Uó'.: Beszédmód és horizont. Bp., Argumentum 1996. 46., 47.

17 Szemben a hasonló jelentésű, de konkrétabb titok kai vagy rejtéllyel (1. „titkok”, „rejtélyek”), vagy éppen magának a rejtelmeknek függő, például birtokos esetű használatával („valaminek a rejtelmei”).

18 A rejt „eredetileg a révületbe ejtésnek, a varázslásnak (...) a jelölője lehetett.” A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára III. (TESZ) Bp., Akadémiai 1976. 367.

19 Amennyiben a verssor anaklázisának az engemet szóalakot kiemelő trocheust tekintenénk - noha erre, mint jeleztük, kevés a jogosultságunk -, értelmezésünk lényegét tekintve akkor sem változna, mivel ez esetben a kiemelt én szóalakon keresztül jutnánk el az én elrejtésének témájáig.

20 TESZ I. i. m. 1967. 781.

21 vö.: Igor SZMIRNOV: Úton az irodalom elmélete felé. Helikon 1999/1-2. 109-150., különösen: 136-144.

22 A hangzásbeli megfelelés a rímben még erősebben juttatja érvényre a közös jelentésképző erőt: „A hangkomplexumok egybecsengése a rímben olyan szavakat kapcsol össze egymással, amelyek az adott szövegen kívül semmiféle közös vonást nem mutatnának.” JIOTMAIl lOvpim i. m. cTp. 62. (ford. H. K.) József Attila szavaival: „a rím olyan dolgokat fon össze, amelynek különben semmi közük egymáshoz.” JÓZSEF Attila: Ady-vízió. i. m. 167.

23 TESZ I. Bp., Akadémiai 1967. 765-766.

24 TESZ III. i. m. 730-732.

25 TESZ III. 773.

26 TESZ II. B5., Akadémiai 1970. 70.

27 Vö.: HORVÁTH Kornélia: Nyelv és szubjektum a lírában. (József Attila'. Talán eltűnök hirtelen...) In: Uó'.: Tűhegyen. Versértelmezések a későmodernség magyar lírája köréből. Bp., Krónika Nova 2000. 17-47.

28 Értelmezésünk ezen a ponton egybecseng a József Attila-i gondolattal, mely szerint az első vers magva az indulatszó lehetett. Vö.: TVERDOTA György: A születő szó és a használt szó i. m. 177.

29 Éppen a trópusképzésben játszott vezérszerepe okán válik ki a víz a lírai beszélő átnevezéseinek alliterációs sorából.

30 JÓZSEF Attila: Kosztolányi Dezső. In: József Attila Művei 11. i. m. 226.

31 Megvilágítóak e tekintetben Ricoeur szavai: Á beszélő alany saját beszédéhez (parole) való közelségének helyére a szerző és a szöveg bonyolult kapcsolata lép, mely lehetővé teszi azt mondanunk, hogy a szerzőt a szöveg létesíti, s hogy maga a szerző is az írás kijelölte és előírta jelentés terében tartózkodik. A szöveg maga az a hely, ahol a szerző megtörténik.” RICOEUR, Paul: Mi a szöveg? In: Uö.: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok, Bp., Osiris 1999. 14.

365