Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Szilágyi István: Húsvét elé
SZILÁGYI ISTVÁN Húsvét elé Életem kevés felhőtlen heteinek egyikét Abbáziában töltöttem. Már régen vártam erre a találkozásra. Apám nevelőszülei, régi értelemben vett polgárok, amikor csak tehették, utaztak. Útjaikon nem készítettek fényképeket, hanem mindenütt képeslapokat vásároltak. Néhányat postára is adtak velük élő rokonságuknak, a többségét azonban egyszerűen hazahozták. Ezeket a lapokat - talán a család többi tagjának érdektelensége miatt is - én örököltem. Már kamaszként két általuk megjárt hely különösen megragadott. Az egyik Innsbruck volt. A kép előterében a Maria Theresienstrasse, a háttérben pedig a Hafelekar 2334 méter magas, hófödte csúcsa. S mindez egy szürkés-zöldes, szinte árnyéktalan kemény megjelenítésben. A vonzalom viszonylag hamar beteljesedett. Első nyugati utamon eljutottam a városba, s nemcsak betelhettem látványával, hanem kísérőim társaságában fel is mehettem a kötélpálya segítségével a csúcsra. Ott meglepetés várt: további 2000 méter feletti hegycsúcsok sokasága. A másik vágyott település Abbázia volt. Emlékeimben képeslapok sokasága mutatta a hely nagyszerűségét. Mikor hazajöttem, csak négyet találtam. Ilyen az ember. Magában épít, vagy bont tovább, fantáziája kiszínezi azt, amit szeret. Azt, ami távol van, ami ismeretlenül valahogy mégis az övé. Végre 2000-ben ugyanis eljutottam Abbáziába is. Szándékosan írom régi nevét, bár tudom, hogy sorsa mára horvát településsé tette, de ami igazán vonzónak tűnt benne, az a Monarchia békés világának öröksége. A parti sétány neve ma is Ferenc József osztrák-magyar „cárra” emlékeztet, de a századforduló, s később az olasz éra két-három emeletes, családias villái már csak megtűrt szegény rokonok a hat-nyolc emeletes modern szállodák árnyékában. És persze, változott a közönség is. Ma már, úgy tűnik, nem jegyzik az előkelő idegent, talán ilyen nincs is többé. Tömeg van, emberek és autók tömege, s az előbbiek lassan az utóbbiaktól már helyet sem találnak maguknak, a sziklás part sávját kivéve. Az 1878. évi (már 17. kiadású!) Baedecker mutatójában még nem találjuk az üdülőtelep nevét. Holott a történet úgy ismert, hogy az idegenforgalom itt az Angiolina villa felépítésével indult 1844-ben; tényleg igaz, hogy egyesek már 1869-ben Ausztria Nizzájának nevezik. Építészei főleg osztrákok, elsősorban bécsiek, s a régi örökség tényleg jó példa arra, hogy hogyan ültethető át a közép-európai kontinentális építészet a Földközi-tenger mediterrán partjaira, ahogy találóan Berislav Valusek professzor mondja napjainkban. Nekünk talán éppen ezért olyan megszokott, otthonos. Mindenesetre először a Quarnero kedvelt téli üdülőhelyévé vált, hotelokkal, sörözőkkel, gyógyászati345
