Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Vilcsek Béla: Az utazó búcsúja
mely irányzat követelményrendszere, hanem a saját költői léthelyzet és szemlélet szabja meg az alkotás- vagy eljárásmód megválasztását. A hagyománytörténés elfogadásának posztmodern pozíciójából így lesz egyszerre felmutatható a mű jelszerűségében feloldódó és megsokszorozódó énfelszámolás avantgárd és a jellétesítés vagy jelhasználat esztéta modern gesztusa. Lehetővé válik a hagyomány - s annak részeként a saját költői hagyomány - újraértelmezése, az élménykifejezés helyett az irodalmi tapasztalások újrafeldolgozása, a korábban kikísérletezett formanyelvek és eljárásmódok újrafelhasználása. A nyelvi magatartás komplex megváltoztatása egyszerre teremti meg a pálya folytonosságát és alapvető fordulatát. A kilencvenes években bekövetkező költői korszakváltás jellegzetes példája annak, amit - az évtized lírafolyamatait elemző átfogó tanulmányok nyomán - Menyhért Anna is állít, miszerint ,p. jelen hatástörténeti helyzetet az jellemzi, hogy a költészet különféle válfajai a hagyományválasztás felé fordulnak, mégpedig produktív módon, a választott hagyományt és általa önmagukat is újraértve; valamit úgy, hogy ebben egyfelől közvetlen elődeikre támaszkodnak, egyfajta talán reflektálatlannak is mondható folytonossági viszonyban, másfelől pedig régebbi korokhoz, vagy a fiktív régiséghez, de leggyakrabban a századelő, és a húszasharmincas évek poétikai formációihoz, emblematikus nagy költőalakjaihoz (Ady, Kosztolányi, Tóth Árpád, József Attila, Szabó Lőrinc) nyúlnak vissza - s ez a korszak ennek fényében talán nem véletlenül kitüntetett periódusa a kilencvenes évekbeli elméleti orientáltságú irodalomtörténet-írásnak [.,.].”30 A költői pálya utolsó korszakát eddig két kötet jelenti. Az utazó búcsúja a lezárás és az újrakezdés kötete, a Medúza a költői újjászületésé. Az utazó búcsúja A négy évi költői elhallgatást követően, 1996-ban megjelenő kötet versei egy eredendően diszharmonikus lét- és művészetélményt tükröznek; egy olyan mély emberi és művészi megrendültség nyomán előállott válságszituációt rögzítenek, mely már-már a szerző költészetének alapjait veszélyeztette.31 Puszta megszületésük ténye ugyanakkor a minden eddiginél nagyobb emberi és alkotói válság leküzdésének szándékát is jelzi; a búcsúzás, a befejezés mellett az újrakezdés, egyfajta művészi átváltozás első kísérletét. A kötet már kettős értelmű címével utal az élet/mű válságára/fordulatára. Utal először is egy konkrét személyes-életténybeli változásra, a vándorlások, kalandozások korszakának, az évek múltával törvényszerűen bekövetkező lezárulására, de utal az átvittebb értelmű, alkotói-poétikai váltásra, az irodalom „utazójának” saját korábbi vándorlásaival, kalandozásaival való számvetésére is. Az utazó búcsúját négy évvel megelőző kötet, Az írógépeit félelem egyik mottója — a forrás megnevezése nélkül — Virginia Woolf Orlando című regényének részlete volt. A mottó az angol írónő könyvének pontosan azt az átváltozást megörökítő részét idézte, amelyben a címszereplő hétnapos álomkórból ébredve, férfierőt és női bájt egyesítő tökéletes, meztelen alakját szemléli az állótükörben, a krónikás-költő pedig - Miasszonyunk a Tisztaság, a Szüzesség, és a Szerénység, valamint a harsogó trombiták követelésére — kimondja a nagybetűs ,igazságot”: a férfiból nővé változás tényét. Ezt követően, az elbeszélésbe kényszerűen beiktatott rövid „szünetben” elmondja azt is, hogy a 283
