Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - Pomogáts Béla: Kodály Zoltán és az irodalom

felfedezését már az egyetemen tanították; Széki Gyula, akitől az új magyar történelem megírását várták; Zólyom Győző, aki a fizikában már európai hírű fiatal tudós volt: - mind egyetemi tanárjelölt vagy már az is, a jövendő évtized szellemi élcsapatának kiválasztott tagjai.” Ezek a fiatalok - sorra: Horváth János, az irodalomtörténész, Kodály Zoltán, Gerevich Tibor, Szabó Dezső, Szekfű Gyula és Zemplén Géza - a Királyhágó hősei. Olyan hősök, akik nemcsak a könyvtárban és a vizsgateremben állnak helyt, hanem az élet derűjét is kedvelik. Talán éppen e derűs jelenetek, a fiatalos jókedv áradásának rajzában mutatkozik meg az a többlet, amit a szépirodalom jelent - szemben az életrajzok vagy a tudományos monográfiák adataival. Laczkó Kodály-ábrázo- lását is az teszi érdekessé, hogy a jókedvű, fiatalos zenészt mutatja be.

A jókedv különös alkalmai a farsangok, midőn az ünnepet s egyben Bar- toniek Géza igazgató nevenapját a kollégisták nagy mulatozással, kabaréelőadással ülik meg. A műsort a növendékek írják és adják elő, közöttük a zenei háziszerző Kodály. 0 írja és tanítja be a „Notre Dame-i toronyőr” zenéjét, majd Laczkó Géza Cid-paródiájához szerkeszt kísérőzenét. Egyik farsangi művéhez a „Ca ira” dallamára van szüksége: ezt francia tanárának, Tharaud- nak közvetítésével egyenesen Romain Rolland-tól szerzi meg. Van olyan farsangi műsor, amelyhez Kodály füttyszóval szolgáltatja a zenét. Mint Eősze László megjegyzi, az 1904 farsangján előadott,A nagybácsi” című tréfás darab kísérőzenéjének füttyszóval történő előadásában már a fiatal muzsikus fényes kontrapunktikus tehetsége jelentkezik: ,A magyar lánynak amerikai legénynyel való házasságáról szóló szöveghez igazodva ugyanis a zenében a »Debrecenbe kéne menni« s a »Yankee doodle« dallama ellenpontozza egymást.” Laczkó is a fiatal mester ragyogó hallására, kivételes zenei képességeire emlékezik a többi között. „Az erdőben - íija le az egyik kirándulás történetét, amelyben Lányi Dini (azaz Laczkó) Dorka Zoltánnal (azaz Kodály Zoltánnal) és Bandy Bélával (azaz Balázs Bélával) vesz részt - kakukk szólt. Bandy, mintegy folytatva, Beethoven Pastorale-ját kezdte fütyülni. Dorka felmordult: - Kuss! Hamis! - Bandi elhallgatott. Dorka megállt, figyelt, felemelte mutatóujját: Kvintben szól. Ritkaság. Rendesen tercben szokott. - Ez volt a leghosszabb magyarázatok egyike, amelyet Dini Dorkától hallott.”

Persze Dorka, azaz Kodály nem mindig ilyen szűkszavú, ilyen komoly. A Kollégium fiatalsága olykor „kirúg a hámból”, nagyobb potyákra indul, s egy- egy zöldvendéglőt is meglátogat. Ahogy Laczkó írja: „néha aztán túlcsordult a fiatalos forrongás a megszokás kelyhén. Ilyenkor, teszem, kivonult egy kis csapat - Szamos Dezső, Széki Gyula, Dorka Zoltán, Korláth János és Dini - Aquincumba, a római fürdő kocsmájának emeleti fateraszán, a sarokban, amely egy kivágni sajnált százados fa törzsét ölelte körül, mintha a kihajló hatalmas lombozat a kedves, ódon és romantikus házból nőtt volna ki, a sarokban, mondom, nagy vacsorát csaptak, bőven ittak, torkuk szakadtából daloltak, aztán éjszaka csendben átmentek a római amfiteátrumba, amelynek gondosan feltárt romjai közt eljátszottak egy szabályos ókori gladiátorjátékot: Korláth mint Cézár trónolt egy magas kőkockán, Szamos négykézláb galoppozott és bőgött, mint az oroszlán a küzdőtér gyepén a holdfényben, Dorka hős gladiátorként megtámadta az oroszlánt s puszta kézzel Lelt vele birokra, messze hallatszott a néma éjben az oroszlán szaharai halálordítása, Széki Gyula mint maga a teljes római szenátus mély értelmű latin mondatokat mon242