Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - Pomogáts Béla: Kodály Zoltán és az irodalom

és arról a képről, amelyet róla fest. A Királyhágó a diákévek krónikája, így kerül benne szó az Eötvös Kollégium életéről és növendékeiről is, közöttük Kodály Zoltánról, aki 1990-tól négy éven át tanult a modern magyar irodalom és tudomány eme nevezetes otthonában. Az Eötvös Kollégium éppen ezekben az években válik klasszikus pedagógiai műhellyé. Az alapító Eötvös Lóránd liberális szellemben indította útjára az intézetet, az igazgató Bartoniek Géza pedig valódi otthont és műhelyt teremtett falai között. A Kollégiumot a párizsi Ecole Normale Supérieure mintájára szervezte meg. A tudós- és tanárjelöltek önállóan oldották meg a feladataikat, tanáraik inkább csak a kutatás módszerébe vezették be, tanácsaikkal támogatták őket. Fontos szerepe volt a nyelvtanulásnak és a hatalmas, jól válogatott és jól rendezett könyvtárnak, amelyet minden „kollégiumi tag” szabadon használhatott.

Ebben az otthonban élt Kodály. Évfolyamtársai között volt a művészet- történész Gerevich Tibor, Szekfű Gyula és Zemplén Géza, a kiváló fizikus. Tanárai közé pedig Gombocz Zoltán, a nagyhírű nyelvész, egyetemi tanár tartozott. Róla különben így írt később Kodály: „Alig pár évvel volt idősebb nálunk, de rendkívüli fölényét bár sohasem éreztette, mindnyájan szívesen elismertük. Magyar szakvezetőm volt, finnre, franciára, angolra tanított... A nyelveket fonetikai alapon tanította, figyelmeztetett a hanglejtés sajátosságaira minden nyelvben. O mutatott először külföldi könyvet, amelyben a hanglejtést kótával próbálták rögzíteni... Együtt állapodtunk meg, hogy nálunk semmi beszédkultúra, semmi oktatás nincs, sőt a hangzó beszéd alaptörvényei sincsenek tisztázva.” A fiatal Kodály akkoriban - éppen Gombocz biztatására - azzal a gondolattal foglalkozik, hogy nyelvmelódiai kutatásoknak szenteli magát. Ösztönzést adtak számára Sieversnek, a lipcsei egyetem nevezetes fonetikatanárának eredményei is. Kodályt azonban - mondhatni - csak percekre kísértették meg a nyelvészeti feladatok: az Eötvös Kollégium és az egyetem végzése közben a Zeneakadémián zeneszerzést tanult, s már túl volt az első művein.

Különben a Kollégium is adott számára zenei ösztönzéseket. Szilágyi Sándor, a Kollégium szeniora kiváló zongorista volt, s mint Eősze László, Kodály nagy tudású életrajzírója és monográfusa megjegyzi, szerepe volt abban, hogy a fiatal zenész alaposan megismerkedett Wagner alkotásaival. És minthogy a Kollégium életében is fontos szerepet játszott a zene, a zongora, az ifjú Kodály bátran gyarapíthatta zenei képességeit és ismereteit. Naphosszat a zongoránál ült, a könyvtárban zenei szakmunkákat olvasott (egy ritka könyvet éppen a helsinki egyetem könyvtárából hozatott meg), esténként az Operába járt. S közben élte az Eötvös Kollégium diákjainak mozgalmas és munkás életét.

Erről az életről számol be Laczkó regénye is. A Királyhágó álneveken szerepelteti hőseit, ezeket azonban könnyű megfejteni. Ahogy Lányi Dénes (azaz Laczkó Géza) a Kollégiumba kerül, megismerkedik a növendékek hírességeivel: „voltak köztük - olvassuk — nagy nevek is: Korláth János, aki most jött haza Párizsból, ahol egy évig az Ecole Normale Supérieure növendéke volt; Dorka Zoltán, aki az egyetem mellett a Zeneakadémiát is elvégezte s már mint az új magyar zene egyik bontakozó ígéretét ismerték; a Rómát járt Meredich Tibor, aki képzőművészeti tanulmányokat írt; a különös Szamos Dezső, aki franciául, angolul, finnül és vogulul beszélt, s akinek egy finn-ugor nyelvészeti

241