Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - Gömöri György: Wittgenstein és Békássy

hogy bár szerelmes Blissbe, még Wittgensteint is szereti. Ezek hárman nagyon jól ki kellene hogy jöjjenek egymással” (Nedo-Ranchetti, 1983:82; Monk 1990:68).

Lytton Strachey leveléből azért idéztem hosszabban, mert a Wittgenstein- irodalom egy részében elterjedt az a vélemény, hogy Békássy ,lenézte” Wittgensteint és ezért húzódott annak felvételétől az „Apostolokéba. Brian McGuinness, Wittgenstein egyik életrajzírója szerint „Békássy egy olyan magyar mágnás {grandee) [volt], aki fényűző körülmények között élt Budapest közelében” (McGuinness 1990:151) majd így folytatja: „örökölt előítélet állhatott közte és Wittgenstein között”, jóllehet Békássy nyilvánvalóan jobban szerette a másik tagjelöltet, Blisst. Ez az életrajzíró még azt is tudni véli, hogy Békássy később „elmondta magyar barátainak, hogy Wittgenstein ellen szavazott” (McGuinness, uo.). Minthogy már az első mondatba több tévedés csúszott (Kis-Zsennye nincs Budapest közelében és a Békássy-család nem tartozott sem a magyar arisztokráciához, sem a leggazdagabb társadalmi réteghez), erős a gyanúm, hogy az állítólag „magyar barátok” sem léteztek, vagy ha igen, egyáltalán nem érdekelte őket az „Apostolok” belügye. Az „ingadozás” ténye azonban bizonyosan helytálló.

Megválasztása utáni szombaton Wittgenstein elment az .Apostolok” ülésére, hogy meghallgassa Moore előadását, de úgy látszik, nem tetszett neki a Társaság atmoszférája, mert 1912 december elején James Strachey ezt írja Lyttonnak: A Witter-Gitter ember a LEMONDÁS küszöbén reszket” (Monk 1990:68). Lytton Strachey erre felutazott Cambridgebe és ott Moore-ral és másokkal együtt megpróbálta Wittgensteint lebeszélni szándékáról. Végül is kompromisszum jött létre: noha Wittgenstein többet nem látogatta a Társaság összejöveteleit, „hivatalosan” nem mondott le és később, Norvégiából, Moore- nak írt egyik levelében érdeklődött egy új tagjelölt megválasztási esélyeiről (McGuinness 1990:152)

Ami Békássyt illeti, bár nem foglalkozott komolyan filozófiával, Wittgenstein további munkássága azért érdekelte: 1914 tavaszán Moore naplójában a következőket jegyzi fel: ,Békássy jön teázni... érdeklődik Wittgenstein logikája felől” (McGuinnes 1990:200). Ez nyilván összefügg azzal, hogy Moore Húsvétkor meglátogatta Wittgensteint Norvégiában és ott részletes feljegyzéseket készített arról, amin az osztrák filozófus akkoriban dolgozott. Pár hónapra rá kitört az első világháború. Wittgenstein, mint önkéntes, szinte azonnal jelentkezett katonai szolgálatra, csakúgy, mint Békássy Ferenc, aki Keynestől kapott kölcsön pénzt a hazautazásra. 1915 első hónapjaiban Wittgenstein egysége Krakkóban tartózkodott, itt vette kézhez Keynes levelét, amiben az beszámol Wittgenstein cambridgei ismerőseiről, s a többi közt ezt írja: „Kedves barátod Békássy a ti hadseregetekben van és nagyon kedves barátod, Bliss, közlegény a miénkben” (Monk 1990:124)

Békássy Ferenc huszártiszt 1915. június 25-én elesett Bukovinában. Mindössze három hónappal élte túl cambridgei költő-vetélytársát, Rupert Brooke-ot. David Pinsent is meghalt az első világháborúban. Wittgenstein már 1925-ben visszalátogatott Cambridgebe (Wittgenstein 1974:121), s akkor hallhatta azt a történetet Keynestől, amit jóval később a filozófus O. K. Bouwsmának mesélt el (Nedo-Ranchetti 1983:144) amerikai látogatása idején. Ez 1949 nyarán történt, amikor egy beszélgetésben szóba került az első

236