Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Földvári István: Az eső jött vele
száz méternek mérték, és az állatokat csak jóval mar fölött láthatták, minden mást eltakart a szavannafű. Felordított a vezér, s ugyanebben a pillanatban, vagy talán egy gondolatnyival előbb elsült az első' fegyver, rögtön utána a második is. Az elefánt felágaskodott, majd a földre visszaérkezve jobbra-balra himbálta hatalmas testét. Térdre rogyott. A fegyverek távcsöve még mindig a testén pásztázott. Ekkor — mintha csak ellenségeit akarná szemügyre venni - hirtelen a vadászok felé fordult. A másik két elefánt ámokfutásba kezdett. A vezér még egyszer megpróbált feltápászkodni, de ez már az utolsó eró'feszítése volt. Megszólalt a harmadik puska is, a lövedék visszhangja akár egy ostor pattanása, olyan volt. Az elefánt homlokára csapott, a szemei közé. A vadászok meg sem várták a haláltusát, annyira biztosnak látszott az eredmény. Bevágták magiakat az autóba, és gázt adtak. Csak ekkor szabadultak fel a feszültség alól. Az általános jókedv közepette csak egyikük jegyezte meg:- Még soha nem ment ilyen simán. Úgy értem, korábban hetekig követtünk téves nyomokat, most meg egy fél délelőtt egész csordát találunk. Ezt nekünk nem fogja elhinni senki. És nem tudom... érezték a szagunkat, mégis késlekedtek... Mikor begázoltak az elefánt teteméig, a füvet letaposva találták körülötte, és az állat úszott a vérben. De a legfurcsább az volt, hogy egy vörös jelekkel megfestett dárda állt ki a hasából, aminek a hegye olyan tökéletesen volt bevágva, hogy amikor megpróbálták kihúzni, beletörött. 23. Középen ült a főnök, a főhelyen, két oldalán a törzs egy-egy asszonya, kezükben dárdával. A többi nő körben ülve, az idősekkel. Hátul a harcosok álltak. Összeült a paláver. A németeket rögtön a vadászat után elfogták. Hiába voltak puskáik, amikor visszafelé egy vízmosásban a bennszülöttek útjukat állták, megértették, hogy nem használhatják őket.- Azért gyűltünk össze, mert olyasmi történt, amit még soha nem kellett eltűrnünk, de még apáinkkal sem történt hasonló, és az ő apáikkal sem a vadászataikon. A fehér ember ma a legszentebb törvényünket sértette meg. Beszélj, Manuera! - nyitotta meg a főnök a törvényszéket. Manuera talpra ugrott:- A fehér vadászok... - de közben eszébe jutott, hogy nem lehet hebehurgya, mint egy serdületlen gyerek, sokkal tiszteletreméltóbb lesz, amit mond, ha a főnök megfontolt, de hatásos ritmusát erőlteti magára.- A fehér vadászok... - kezdte újra, de most még megvárta, amíg mindenki felé fordul. Összegyűjtötte tekintetüket, csak azután folytatta - meglőtték, és a magukénak akarják azt az elefántot, amit megsebeztem. Amit én sebeztem meg! Morajlás futott végig a hallgatóságon, mint a tüzet fogott száraz füvön a láng, és olyan forróságot is hagyott maga után. A vádlottak nem értettek egy szót sem, mégis megborzongtak ettől a hangtól.- Igaz ez? - kérdezte a főnök, és Outához fordult. Outa most lefordította a vádat. A vádlottak nehéz helyzetben voltak: nem tagadhatták le a történ18
