Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Marafkó László: Esendők
tett, hogy valamikor, a háború előtt talán szerelmes is volt az asszonyba, aki a másikat választotta. S aki aztán ottmaradt a harctéren. Névnapokon mindig virágot vitt neki. Az egyik alkalommal csengettek, s az asszony az előszobában valakit marasztalt, végül hosszas győzködés után megjelent egy középkorú férfi. „Anyu nem tudott jönni. Megint bent van a klinikán. A szokásos. Kivan... Beállítják, talán egy másik gyógyszerre.” „Majd viszel neki a rétesből” - mondta az asszony és kiment kávét föltenni. Fészkelődött köztük a csend. „Nem örülök a német egyesülésnek” — mondta a jövevény. Azokban a napokban bontották el a berlini falat a németek. Nem fog vitatkozni, ha belekötnek sem - határozta el a vendég szavai után. „Nekem megnyugtatóbb volt, amíg ketté voltak osztva” - tette hozzá némi aggodalommal a hangjában. A konyha felé villant a szeme: „Negyvennégyben az anyám velem volt terhes, amikor nála laktunk. Neki köszönhetjük az életünket.” Az életüket? Hogyan is van akkor a németekkel? Kettős játék, hogy majd a háború után...? Hiszen a háború után három év múlva vidékre kényszerült költözni. „A Pécsinét meg ne lássam még egyszer szembejönni velem a folyosón” - mondta a vállalat személyzetise. Úgy látszik, a fronton maradt férjet nem tudták megbocsátani. Vagy a megjegyzéseit? Majdnem húsz év után szinte úgy lopózott vissza Budapestre. A lakása már nem volt meg, albérle- tezni kezdett, s minden forint kiadást meggondolva hozta össze ezt az apró társasházi garzont. Megitták a kávét, elköszönés közben még pertut is ajánlott a vendég. Amikor kilépett, megkérdezte az asszonytól:,Hogyan volt az a bújtatás?” „Ja?” — a csészéket rakta össze. „Munkatársnők voltunk az anyjával a hivatalban. Gitta zsidó. Akkor már bújkálnia kellett, terhesen, mondtam, hozzám jöhet. Guszti a fronton, én egyedül. Aztán a gyereknek is én lettem a keresztanyja. András meg-meglátogat. Gitta alig. Az idegei teljesen kikészültek. András apja nem jött vissza a koncentrációs táborból.” A félhomályos szobában, szemben a falon dupla alkonyat: a kinti árnyékba merült a festményen megörökített falusi este. A gyomrára mintha szívótölcsér tapadna. Ezt a kávét már nem szabadott volna elfogadnia. Iskolásként, a növénygyűjteményükben voltak olyan nedvtől megszabadult, pillekönnyű virágtestek, amelyek megőrizték az eredeti dús szépségének a lenyomatát. Egy rég meghalt férfi örökébe lépett, amikor ápolgatja az asszonyt, annak a megbízatását teljesíti, holott nem is ismerte. Mintha szerződést írtak volna róla, szinte hallotta a toll sercegését. A túlélői lovagiasság bajnoka, pedig ma már lovagiasság sincs. Túlvilág - az igen. Lehet kételkedni benne, de a bizonyossághoz meg kellene térni onnan. Tessék, csak tessék. Az odaút viteldíja az élettel leróva, csak a visszautat kell valahogy elintézni. Akár a másnapos szerelmes, betakargatta a testet. 218
