Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Földvári István: Az eső jött vele
zavarodva elügetett, Maiméra vissza mert menni a még mindig haláltusáját vívó harmadik hímhez. Elővette a vadászkését, és mély vágást ejtett az ormányon, amennyire csak tudta, a tövéhez közel. Bespriccelte a vér, és csak állt az elefánt mellett, nehezen vette a levegőt, és remegett keze-lába, mégis hatalmasabbnak érezte magát minden isten teremtette lénynél. Nézte az elefántot, ahogy elszáll az orrán át a lélek. A vadászok a zsákmány köré gyűltek, és örült a szívük. Elégedetten állapították meg, hogy Manuera ritka nagy példányt ejtett el. Gondolatban már le is nyúzták, felszeletelték, és szétosztották a családok között. Volt, aki már fogai között érezte a szétomló húst, és bőrén a tűz melegét. Ekkor egyikőjük alaposabban is megnézte az elefántot. Egy helyen megállt, és karjával az állatra mutatott. A többiek is leguggoltak az elefánt fejéhez, és a boldog zsivajt most a felháborodás hangjai váltották fel. Olyasmit vettek észre, amit még nem láthattak azelőtt, de még apáikkal sem történt hasonló, és az ő apáikkal sem soha a vadászataikon. 21. A három nő közül egy ottmaradt a nagy német szafari-sátorban, mondván, hogy belázasodott, és pihenésre van szüksége. Tulajdonképpen nem bíztak a négerekben. Felszereléseik, a kikészített állatok, és az otthagyott autó többet ért, mint a törzs egész vagyona. A másik terepjárót megpakolták egynapi élelemmel, emellett valóságos fegyverarzenált vittek magukkal. Heten zsúfolódtak a Land Roverbe, amitől az kissé „leült”, de még így is minden erőlködés nélkül ugrott neki a faluból kivezető útnak. A berakodást gyakorlott mozdulatokkal, alig két perc alatt elvégezték, és nem jelentették be senkinek, hogy máris indulnak. így történhetett, hogy az egyébként éber és gyanakvó Outa már csak a motorzajra figyelt fel, de mire futva megérkezett az idegenek sátra elé, nem talált ott mást, mint a hátrahagyott nőt. Még a terepjáró mögött felcsapó porfelhő is elült. 22. Egy okapi akadt útjukba először. A „múzeum” okapiból rendkívül jól állt, a ,gyűjtemény” frissítését már a soxáknál elvégezték, és amire még szükségük volt, a warembáknál megszerezték. Csak a nagy elefánt hiányzott. Mégis meglőtték az okapit. Otthagyták, és ahogy eltűntek az emberek, megjelentek a hiénák. Még két jávorantilopot ejtettek, az autóból, menet közben, de azok miatt sem álltak meg. A hangulat emelkedett, bizakodva érkeztek meg Mo- tikoéra, és egyenesen az itatok felé vették útjukat. Felkaptattak az alacsony fennsíkra, s lenézve látták, hogy elefántfüves részre érkeztek. A terepjárót le kellett tenniük. A szélirány most nem kedvezett nekik, ezt észrevették az állatok viselkedésén is. A csorda megindult, s a németek most észak felé kerültek, hogy szemből kapják a szelet, bár a keleti nap fedezékének jobban örültek volna. Ám ekkor észrevették a vezérbikát és két társát, akik, ki tudja miért, és hogyan, de elkóboroltak a csordától. Mindhárom állat hirtelen megtorpant, már nem az idegen szaggal voltak elfoglalva. A vadászok nem értették egész viselkedésüket, de volt annyi lélekjelenlétük, hogy többen is célba vegyék a legnagyobb példányt. Az agyara megvolt egyenként vagy száz font. Sokáig céloztak, a távolságot nagyjából öt17
