Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 2. szám - Fazekas László: Szolzsenyicin

alatt írta meg az Ivan Gyenyiszovics egy napja c. kisregényét, amely művei közül elsőként jelent meg 1962-ben, s ezzel egy csapásra világhírűvé vált. A kis terjedelmű, látszólag egyszerű, az orosz próza klasszikus hagyományait követő mű megvalósítja azt, amit későbbi műveiben már nem tud ilyen zárt, szinte tökéletes formában megvalósítani: művészi színvonalon, ökonomikus szerkezetben szimbolikus magasságba emeli a láger egyetlen, eseménytelen napját: a GULAG, mint a szovjet lét természetes életformája jelenik meg. („Az emberi élet sokkal inkább pokol, mint maga a pokol” - az idézet ugyan Strind- bergtől való, de ideillik.) Szolzsenyicin későbbi művei is a láger-témát bővítik tovább (A GULAG szigetvilág, A pokol tornáca, Rákosztály.) Ezek a művek már hivatalosan nem jelenhettek meg, csak szamizdatban, vagy illegálisan külföldre csempészve.

Szolzsenyicin másik nagy témája a bolsevik forradalom és annak katasztrofális hatása Oroszországra. Hosszú, bonyolult regényfolyamban próbálja feltárni az okokat (Krasznoje koleszo — ’Vörös kerék’); ennek kötetei természetesen szintén nem jelenhettek meg a Szovjetunióban. 1970-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, amiért ugyan nem utazhatott külföldre, 1974-ben viszont a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa megfosztotta szovjet állampolgárságától, és kitoloncoltatta az országból. 1976-tól az Egyesült Államokban élt („vermonti remete”), és immár igazi prófétaként a fő témája, mint egyik röpiratának címe is mutatja: Hogyan mentsük meg Oroszországot?

1989-ben érvénytelenítették a Legfelsőbb Tanács döntését, 1994-ben Szolzsenyicin visszatért Oroszországba. A két évtizedes távoliét után, úgy tűnik föl, nehezen igazodik el az új Oroszországban, amely - mi tagadás - nem az ő próféciái szerint alakult. De életének kilencedik évtizedében is rendszeresen publikál: visszaemlékezéseket, esszéket, politikai eszmefuttatásokat ír — irigylésre méltó alkotó energiával.

A Zseljabugai tanyák is az utóbbi évek terméke: nyolcvan évesen írta. Háborús visszaemlékezés az első rész, a második részben pedig végigjárja a régi csaták színhelyét. De a háborús emlékek — ötvenkét év távlatából - a múlt és az ifjúság ködébe tűnnek, az olvasónak — talán az írónak is - úgy tűnik föl: ez az időszak távolabbi, mint a trójai háború. Akár még bájos szocreál életképnek is felfoghatjuk. A második rész szinte ennek a háborús idillnek kiábrándító ellentétpárja: napjaink vidéki Oroszországának szürke, lehángoló, de nyilván mikrorealisztikus pontossággal megrajzolt képe. Ebben a művében is - akár az Ivan Gyenyiszovics ökonomikusán pontos kisprózájában, vagy A GULAG szigetvilág gáttalanul hömpölygő dokumentumregényében - érződik a fő írói célkitűzése: a megszállott igazmondás.

(A. Szolzsenyicin: Zseljabugszkije Viszelki. Dvucsasztnij rasszkaz. Novij mir, 1999HII.)

114