Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 2. szám - Fazekas László: Szolzsenyicin

FAZEKAS LÁSZLÓ Szolzsenyicin „Ez az egyetlen ország, ahol a költészetet még tisztelik. Csak nálunk fordulhat elő, hogy versekért megölnek valakit, sehol másutt.” Az idézet Oszip Mandel- stamtól van, s későbbi sorsa igazolta őt: büntetőtáborban halt meg, és ter­mészetesen a verseiért. Szolzsenyicint ugyan nem ölték meg — igaz, ő nem verseket, hanem prózát írt, de a szovjet korszakban azt is ugyanúgy „tisz­telték”, és Szolzsenyicin semmivel nem volt veszélytelenebb a hatalom szá­mára, mint Mandelstam. így életét csak a szerencsének köszönheti, esetleg szívós élni akarásának, vagy — s ez az ő meggyőződése — a gondviselésnek. Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin (1918—) a mai orosz irodalomnak talán a legismertebb, legeredetibb, legkülönösebb (leghagyományosabb), legellent­mondásosabb alakja - a jelzőket még lehetne folytatni. Pedig ifjúkora szinte szokványosán indult: iskoláit nagy szorgalommal végezte, lelkesen szervezte a Komszomol-munkát. Iskolatársainak visszaemlékezései szerint legfeltűnőbb jellemvonása az érvényesülési vágy volt. Az egyetemen matematika-fizika szakot végzett, közben levelező tagozaton történelemmel, filozófiával, iroda­lommal foglalkozott. 1942-ben került a frontra. Eleinte élvezte a tiszti sze­repét. De a háború szörnyűségei hamar kiábrándították. ,Általában véve ez a háború feltárta előttünk, hogy a világon a legrosszabb orosznak lenni.” Meg­gyűlölte Sztálint, leveleiben csak ’pahan’-nak nevezte (ami az orosz alvilág nyelvében bandavezért jelent). A SZMERS (Szmerty spionam - Halál a kémekre), a katonai elhárítás felfigyelt rá, és 1945. február 9-én letartóztat­ták. A letartóztatás egy bágyadt februári napon ragadott el a Balti-tenger­be nyúló keskeny fóldnyelvről, ahol nem tudni pontosan, mi kerítettük-e be a németeket, vagy ők bennünket...” A hírhedt 58. paragrafus alapján „ellenfor­radalmi tevékenységért” nyolc év javító-nevelő munkatáborra és az azt követő száműzetésre ítélték. A börtönök és a munkatáborok világában, az emberi lét szinte minden feltételétől megfosztva „megvilágosodott”. Dosztojevszkijre em­lékeztető módon ő is a fegyenctáborban vált íróvá. Belső meggyőződésévé vált: életének legfőbb feladata, hogy kimondja az igazságot a GULAG szigetvilág­ról. „Az a felismerés, hogy a börtön számomra nem szakadék, hanem életem legfontosabb fordulópontja, nagyon hamar és nagyon világosan megfogalma­zódott bennem.” Tudatosan készült az írói hivatásra. Jegyzeteket természete­sen nem készíthetett, emlékezetében igyekezett mindent rögzíteni. Jgy telt el a nyolc év rabság, a három év száműzetés, aztán további hat, illegális írással töltött esztendő — ami korántsem volt veszélytelenebb az előzőeknél...” 1956-ban rehabilitálták, 1957-től tanárként dolgozott. Valójában ez inkább ,fedőállás” volt, mert ettől kezdve titokban megszállottként írt. Három hét 113

Next

/
Thumbnails
Contents