Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11-12. szám - Márfai Molnár László: A búgócsiga palástja
MÁRFAI MOLNÁR LÁSZLÓ A búgócsiga palástja BARNÁS FERENC: BAGATELL Kínálja magát a párhuzam vonásának lehetősége, amikor Barnás Ferenc második regényéről, a Bagatellről kívánunk beszélni. Hiszen a tér-idő viszonylatok, illetve a narrátori pozíció és a beszéd textúrájának szembeszökő eltérései azok, melyeket a szerző első regényéhez képest itt megállapíthatunk. Az élősködőben a rendkívül szorosra fűzött tér—idő szerkezet, valamint az ehhez kapcsolódó közvetlen elbeszélői szólam érvényesült. Mindez pedig olyan sűrű szövésű nyelvi textúrában öltött testet, melyhez foghatót ritkán találni az elmúlt évtized magyar prózairodalmában. Ezzel szemben Barnás második regénye, a Bagatell mintha kontrasztdarabként született volna meg. Benne a tér-idő viszonylatok kitágulnak, a főhős egy évtized alatt bebarangolja Észak- nyugat-Európa kisebb-nagyobb városait, miközben megszámlálhatatlanul sok emberrel találkozik, kerül velük hosszabb-rövidebb időre kapcsolatba. A terek és idők, bennük a személyi kontaktusok gazdagságával ebben a műben harmadik személyű narrátor elbeszélése nyomán jelennek meg előttünk. Ugyanakkor a nyilvánvaló és egymást ellentételező párhuzamok ellenére is éppúgy önkényes és erőltetett volna a két regényt ellentétpár-hálózatként olvasni, mint akár azt gondolni, hogy a Bagatell talán Az élősködő folytatása lenne a bennük megjelenő fiktív alakok esetleges azonossága alapján. Ez kerülendő gondolat, mint akár annak feltevése, hogy a két regényben megjelenő alakok, események bármiféle módon vonatkoztathatók lennének a művek hús-vér szerzőjére. A kész szöveg éppen úgy illan a „valóságos” szerző fennhatósága alól, mint ahogy elillannak elsőként még biztosra vett megállapításaink, ahogy igyekszünk közelebb jutni a mű szövegéhez. Áz új regény legszembetűnőbb vonása a tér- és időviszonyok kitágulásával párhuzamosan könnyedebbé, szellősebbé vált nyelvi textúra, amelyet csalódásként kellene megélnünk, ha megint az előző regényhez viszonyítanánk. Célszerűbbnek tűnik azonban a jellegzetesség okait magában a regényben keresni, és ezután megítélni, a mű belső szerveződéséhez képest mennyire szükségszerű ez a változás. Mint említettük, a regény időkerete nagyjából egy évtizedet fog át, és bár túlságosan konkrét időpontok nincsenek megjelölve, a történet úgy a nyolcvanas évek közepén kezdődik, és a kilencvenes évek második feléig tart. Említettük a harmadik személyű narrátort is, azonban a mindentudó elbeszélő felbukkanását hiába várjuk. Bár sok gesztusa emlékeztet rá, azonban tudása, látószöge mégsem lép túl a Bagatell főhősének tudásán és horizontján, így a regény világán belüli korlátozott lehetőségei mutatják: 1076
