Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11-12. szám - Salamon Konrád: Téeszesítés és falukutatás
arra érdemesen látja el vezetői feladatát. Ezt az igazságot hosszas ellentétek és viták után ismerik fel, amit végül a járási párttitkár szentesít.23 Az 1960-as évek torz és torzító körülményei közt nem születhettek a magyar társadalmi valóság minden árnyalatát tényszerűen bemutató művek, annál is inkább, mert a korszak sokak által elfogadott alapállása - Erdei Ferenc szavaival — a következő volt: „a falu, a parasztság életviszonyai, társadalmi keretei történetileg túlhaladottak, nem maradhatnak fenn tovább (...) az általános társadalmi és gazdasági fejlődés következtében is, de különösen a mezőgazdaság szocialista átszervezése nyomán, ez az átalakulás viharosan halad előre, mégpedig a tudatokban és az egyéni sorsokban drámai konfliktusokon keresztül (...) de vannak még szigetek, zárványok és sündisznó- állások... amelyek még tartják magukat az áramlással szemben...”24 Erdei tehát értékpusztítást nem érzékelt, csupán az átalakulás drámáját volt hajlandó tudomásul venni, ezért a szociográfiákban „ma az épülő új gazdasági és társadalmi formák, s bennük az ember sorsa, gondja és boldogsága a fő téma. Erről szól Csák Gyula is, Csoóri Sándor is, Sánta Ferenc is, és szinte minden kisebb-nagyobb lélegzetű szociográfiai tudósítás.”25 Egy korszak politikai divatja alól kevesen tudják kivonni magukat, különösen ha az el tudja hitetni magáról, hogy a régi világ helyébe egy sokkal emberségesebb élet lehetőségét teremti meg. Mindez maga után vonja a régi, rossz világ eszméinek, vallásainak elvetését, bírálatát, s az úgynevezett erkölcsi felszabadulás gondolatát is. Csoóri Sándor szerint „...a természetesebb testi és lelki szabadságvágy... ma az egész világon a keresztyéni erkölcsöknél értelmesebb és testre szabottabb megoldásokat keres. A test hazugságai, az álszemérem, a gátlásosság nem csak a parasztok életét rombolta századokig és rombolja ma is, de nyugodtan állíthatjuk, hogy szinte mindnyájunkét.”26 Ezt az akár a szabad szerelem igenlésének is tekinthető kijelentést azonban Csoórinál a falusi szerelmi élet korántsem idillikus voltának a pontos leírása követi: „Nem is a közismert dologra: a vagyon miatti házasságra, az egyké- zésre gondolok, hanem kisebb, de ugyanilyen tartósan pusztító rossz szokásokra. Hiába volt a parasztházban két-három szoba is, a szülők mégis egy szobában aludtak gyermekeikkel, a szomszédos ágyakon; a fiatal házasok pedig a szülőkkel. Lehet-e csodálkozni, hogy a leleplezéstől iszonyodó, folyamatosan fülelő, moccanatlan asszonyok előbb-utóbb megutálták a szerelmet, s dolognak tartották, akár a kendernyűvést vagy a kenyérdagasztást.”27 A falusi életkörülmények valóságos ismerete tehát könnyen vezethetett és vezetett a régi világ sommás elvetéséhez és a magukat újnak mutató politikai irányzatok gyors igenléséhez. Azonban épp Csoóri volt a kivétel, mert miközben türelmetlenül sürgette a jobbnak hitt újat, mindig volt szava a régi értékek elismerésére, s az elsők közt figyelt fel arra, hogy miközben javulni kezdtek a pusztaiak életkörülményei, „melynek látható jelei... az öltözködésben, a gyerekek szépenjáratásában, a rádió- és bútorvásárlásban hamarosan megmutatkoztak... szinte az emelkedés második pillanatától kezdve, itt a gyerekektől hangos pusztán, egyre kevesebb gyerek születik. A fiatal házasok először ruházkodni akarnak, meg a szobájukat berendezni, s csak ezután gondolnak a gyerekre. Vagy, ha mégis lesz gyerek, egynél megállnak, mert ők már nem olyan bolondok, mint a régiek voltak.”28 Bár az író a tapasztaltak pontos leírásához nem fűzött megjegyzést, de azzal, hogy más helyen is szóvá tette 1063
