Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11-12. szám - Salamon Konrád: Téeszesítés és falukutatás
A kommunista meggyőződésű ember az ilyen kijelentéseken túllép, mint, a maradi birtoklásvágy még élő megnyilatkozásain, s újólag is örömmel állapítja meg, hogy az emberek beletörődtek a szövetkezetbe: „Ha nehéz is beletörődni, hogy otthagytuk a szabad életet, változtatni most már nem lehet. Nem is érdemes. Nem lenne már olyan íze annak az életnek, amilyen régen volt.”19 A feladat tehát, hogy a párt helyes politikáját minél hozzáértőbb vezetők valósítsák meg. Ezért bírálja szenvedéllyel a párthoz csapódott hőzöngő alakokat, de azon nem gondolkodtat el, hogy ezektől miért nem szabadultak meg? Ugyanis azt kellett volna válaszolnia, hogy mind a hatalom erőszakos megragadása, mind a diktatúra fenntartása idején szükség volt rájuk, annak ellenére, hogy „Durvák, erőszakosak és buták, mint az ágyú. Nyers erejükkel a nyílt ellenség elleni nyílt harcban tehettek szolgálatokat, bár anarchista hajlamuk miatt ez a szolgálat is gyakran ellentmondásos - de mert tyúkeszűek és alapjában lumpen elemek, normális időkben több kárt csinálnak, mint hasznot. Életelemük az erőszak, a hangoskodás, s ezt egyaránt alkalmazzák az ellenség ellen is, a nép ellen is. Ma már jó részben hátrább szorultak, de itt-ott még tartják hatalmi állásaikat.”20 Csák Gyula azonban csak a már durvának tekintett erőszakot ítéli el, annak finomabb megnyilvánulásával cinkosan egyetértett. Idézte a helyi református lelkész keserű kifakadását: ,»Házakhoz nem mehetek, mert ellenzéki agitációnak minősítik, csupán a templomon belül pedig nehezen képviselhetem az egyház érdekeit. Hétről hétre üres padsoroknak beszél az ember. S amit beszélek, az is diktátum alapján van. Felsőbb egyházi hatóságaink merevek, éppen a napokban kellett beküldenem a munkatervet...” Az író természetesen nem háborodik fel a lelkiismereti és vallásszabadság megsértése miatt, sőt kárörvend azon, hogy „a papnak is munkatervet kell készíteni...”21 Jellemző az 1956-os forradalom kétfajta felidézése közti különbség. Csoóri a már említett Vak Fiút és a tragédiát említi meg. Csák egy régi iskolatársát ismeri fel a járási pártbizottság osztályvezetőjében, aki 1956-ban pufajkás volt, most pedig az új, az erőszakot és a hozzá-nem-értést visszaszorító politika képviselője: ,Bárcsak gyorsabban szaporodnának irányító szerveinkben a hozzád hasonló művelt, becsületes emberek.”22 A korszak legsikeresebb és legnagyobb visszhangot keltett szociográfiája Sánta Ferenc Húsz óra című munkája volt, amit maga a szerző sem regényként, hanem krónikaként határozott meg. A Húsz órá-t azonban a közvélemény irodalmi alkotásként - majd a belőle készült filmként - fogadta és tartja számon, így annak szociográfiai jellege a köztudatban elhalványult. A Húsz óra kétségtelenül általánosabb a szokványosán értelmezett szociográfiánál, amennyiben nem egy falu vagy egy téesz történetének látleletét írta meg, hanem egy falusi szegény közösség 1945 utáni történetét dolgozta fel, középpontjában az ötvenes évek és az 1956-os forradalom tragédiájával, s ennek során az egyes emberek közti kapcsolatok drámai alakulásával. Legfontosabb szereplői volt cselédek, akiknek a sorsát az író - a velük történt szörnyűségek után - végre egyenesben látja. Sánta e kötete mindenekelőtt a népi mozgalom egy részére jellemző szegény-romantika révén kapcsolódik a népi szellemiséghez. Jellemző, hogy a mű XVI. fejezeteként közölt téesz vezetőségi ülés jegyzőkönyvének az a központi mondanivalója, hogy a volt cselédek a téeszben dolgozhatnak egy volt gazda irányítása alatt, ha az illető 1062
