Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11-12. szám - Salamon Konrád: Téeszesítés és falukutatás

József Attila tudathasadására gondolok: kikezdhetetlen szerkezetű verseire, elmozdíthatatlan és fölcserélhetetlen képeire, jelződre, melyek világát védő bástyatéglák voltak, s maradtak mind a mai napig.”15

Az általános társadalmi és emberi megújulást óhajtó Csoóri tehát lépten- nyomon a múlt-jelen-jövő összefüggéseit faggatta akkor is, amikor a volt szegények meghunyászkodásra, igazságot elhallgatására kereste a választ: A ,hajdani szegényeknek nincs gyakorlatuk az igazság megfogalmazásában. Az igazságtalanságot is csak azért fogalmazzák meg általában könnyebben, mert a történelem csupán ebbéli képességeiket fejlesztette? A sok ráfizetés, a rengeteg bukás emléke irányítja tudatalattijukat, fejük tartását, viselkedésüket egyaránt? Az igazság kimondása ugyanis nem mindig alkati és belső telítettség következménye, gyakran a szokásé is. Sőt néha az udvariasságé. A szegények, bármilyen furcsa is ez, az arisztokratákhoz hasonlóan megteremtették a maguk etikettjét. Ami szép és hasznos volt ebben az íratlan etikettben, százszorta emberibb volt, mint a rizsporos arcúaké, de merevsége ugyanolyan hamis és hazug volt, mint az övék. Ez az íratlan etikett nemcsak az evés, a vendégeskedés módjait szabályozta, de a véleménymondásét is. A falusi rokoni kapcsolatok, a hagyományos tiszteletadás formái ugyanolyan könyörtelenül működtek, mint a társadalom elnyomó szervei. A hangoskodástól, a csúfolódástól való félelem sok szájat elnémított.”16 A volt szegényeket öntudatos, felemelt fejű embereknek látni akaró fiatal író sorain át-átüt a türelmetlenség. Jól láttatja a szegények etikettjét és annak az egész falusi társadalmat átszövő erejét, de mert néhány vonatkozását az emberibb jövő akadályának tartja, kemény szavakkal el is ítéli.

Csoóri értéktisztelő felfogása akkor tűnik ki igazán, ha összehasonlítjuk a vele egy időben megjelent más indíttatású szociográfiákkal, pl. az övéhez hasonlóan nagy visszhangot kapott Mélytengeri áramlással. Az ugyancsak a falusi szegénység köréből induló Csák Gyulát, aki írásában bevallottan kommunista szemszögből vizsgálta az eseményeket, nem foglalkoztatták a Csoórinál elemzett gondolatok. Őt csak az úgynevezett szocializmus ügye érdekelte, s elégedetten állapította meg, hogy az „emberek megmásíthatatlan realitásnak veszik a szövetkezetét. A fanyalgás, az egyéni gazdálkodás utáni vágyakozás majdnem semmivé zsugorodott.” A „módosabbak és szegényebbek helyzete kiegyenlítődik a szövetkezetben, és azonos eséllyel indulhatnak az új életnek.”17 Számára csak az volt a fontos, hogy a régi világnak vége, és az új minél eredményesebb legyen. Hogy ennek érdekében néhány régi értékre is támaszkodni kellene, nem foglalkoztatta, az ezzel kapcsolatos véleményeket csupán egyéni sérelmeknek tekintette. Jellemző mozzanat, ahogy a vele beszélgető parasztasszonyt rá akarta vezetni arra, hogy most minden jobb mint régen volt, mire beszélgetőtársa a következőket válaszolta: „aki vén- ségére jutott valamire, ragasztott egy kis házat, pár hold földet, szép családot nevelt, annak jó volt az élete. Aki soha nem tudott előremozdulni, az nagyon keserű kenyeret evett öreg korában. Nekünk most azért rossz, mert nem élvezhetjük azt, amiért egész életünkön át olyan keservesen gürcöltünk. Ezért fájlaljuk a közösködést.” Az író azonban nem értette meg, amit hall, ezért visszatért korábbi kérdéseinek alapállásához: „Mielőtt beléptek, kevesebbet dolgoztak, mint most?” S a válasz: „Többet, de szívesebben. Tudtuk, hogy magunknak megy.”18

1061