Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11-12. szám - Salamon Konrád: Téeszesítés és falukutatás
SALAMON KONRÁD Téeszesítés és falukutatás (A XX. Század Intézet támogatásával készült monográfia részlete.) Az 1958-ban elhatározott és keményen végrehajtott téeszesítés egyre többekben keltette fel annak igényét, hogy megismerjék a kényszerű változtatásoknak a falusi emberekre gyakorolt hatását. Még javában tartott a szervezés, amikor Csoóri Sándor 1960 áprilisában elkészítette az első jelentős híradást egy állami gazdaság pusztáján tapasztaltakról. Puszta az orgonásdomb alatt című rövid szociográfiájának első mondataival a kapott örökségre emlékezett: ,A pusztát én csak Illyés könyvéből ismertem eddig. De túl a könyv látóhatárán, amit a valóságban láttam belőle, azt is, szinte varázs és kényszer alatt, az ő tekintetével néztem meg.”1 Csoóri tehát a népiek örökségének természetes és tudatos vállalásával látott munkához. írását a pusztai emberek lenézettségének felidézésével kezdte, ami „már az iskolában elkezdődött. A pusztai gyerekek mindig az utolsó padokban ültek. (...) Rongyosabbak és hallgatagabbak voltak nálunk; játszani is csak ritkán játszottak velünk. (...) Most ébredek rá, hogy idegenek voltak.”2 Megérti tehát, hogy néptelenedik a puszta, aki teheti, beköltözik a faluba. „Ha jól emlékszem, Illyés is megírta róluk, ha csak egy kis sárkunyhót építhettek is a faluban, már szöktek, menekültek el.” Ugyanakkor e folyamat kérdőjel is a számára: „Mi ez? Valóban menekülés, vagy természetes kiválasztódás? A hajdani, harminc-negyven év előtti vágy csak most koronáztatott?”3 Aztán rá kell döbbennie, hogy a lényeg nem változott. Az állami gazdaság brigádvezetője ugyanúgy viselkedik, mint a grófi birtok kocsisgazdája, csak az elnevezés változott meg. Nem véletlen tehát, bár Csoóri ezt akkor még különösnek tartotta, hogy a volt cselédek keze, „mely sapkát emelgetett a grófnak, elfelejtette rég a mozdulatot, de belül, a homlokok mögött fészkelő agy mégis idejétmúlt gondolkodásmód mechanizmusa szerint indul be...”4 Ráadásul az uradalom engedélyezte a cselédeknek a tehéntartást, az állami gazdaság nem. „Aki tudja, mi volt a pusztaiaknak a tehén, az érti csak igazán elkeseredésüket.” A gazdaság pedig azzal érvel: ,;nincs földjük, amiből eltartanák az állatot, és kényszerűségből lopnának...”5 íme a hatalom logikája, mely kezdetben a szövetkezeti háztájit is lehetetlenné tette, nem is gondolva arra, adhatna egy darab földet, s a tehéntartó nem kényszerül a lopásra. Csoóri szociográfiáiban mindig központi kérdés a múlt öröksége és annak jövőt befolyásoló szerepe. E szempontból értelmezi az emberek, adott esetben a pusztai volt cselédek viselkedését, akiknek „a lelke mélyén még ott szorong múltbeli énjük, az ereszti sokszor agyukra a homályt; s csak a szemmel 1058
