Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11-12. szám - Géczi János: A rózsa mint jel
ményre vezet, s egy pillanatra megláthassa az ígéret földjét. Csodát vár tehát: a rózsa hamuból való föltámasztását. Paracelsus figyelmezteti: nem tud elpusztítani semmit, s ő csupán olyan tanítványt fogad maga mellé, akinek eró'ssége a hit. A tanítvány azonban arra figyelmezteti mesterét, hogy a Hold alatti világ a halandók világa, s nem Paradicsom, ahol akár a rózsa is örökkévaló. Paracelsus azzal érvel, hogy ugyan eléghet a növény, de csak a megjelenési formája változik meg: a rózsa egyetlen szóval a tanítvány szeme elé varázsolható. E művelethez nem kell eszköz, praktika. Elég az istenben való hit, s a szó, amelyet a kabbalából lehet elsajátítani. A makacs tanítványt semmi módon nem tudja kérésétől eltéríteni az egyre ingerültebb mester. Paracelsus a szemfényvesztés látszatát is el kívánja kerülni, ezért hajthatatlan, s nem teljesíti a kívánságot. Az ifjúnak, hogy bizonyossághoz jusson Paracelsus tudásáról, nem marad más, mint hogy saját maga hajítja a lángok közé a vérvörös rózsát. Paracelsus rámutat az eredményre: „íme, a hamuvá lett rózsa...”. S a tanítvány megszégyenülten, vesztesen távozik. Szenvedélyesen fogadkozik — holott csak az idős mesterrel szemben könyörületes -, hogy egyszer felkészülten visszatér, amikor annyira megerősödött a hite, hogy a tudomány jóvoltából majd az útja végén megláthatná a rózsát. S az aranyait is magával viszi. „Paracelsus egyedül maradt. Mielőtt eloltotta a lámpát, s leült a kopott karosszékbe, begörbített tenyerébe öntötte az alig maroknyi hamut, s elsuttogott egy szót. A rózsa szárba szökkent.” A tanítvány a makrokozmosz-mikrokozmosz elképzelést vonja be a novella értelmezési terébe: az arisztoteliánusok munkásságának eredményeként az univerzum struktúrája a Lények láncolata mentén áttekinthető. Az elemi hold alatti, a csillag és a szellemvilág hold fölötti egysége e hierarchiában, s az embernek - mikrokozmoszként — közvetlenül a Hold alatt van a kijelölt helye. Ez az elképzelés alapvetően panteista: bármelyik szintnek van ugyanis - még ha közvetítők jóvoltából is - az isteni szellemtől eredő lélek-tartalma: azaz olyan része, amelyet semmi sem pusztíthat el. S hogy éppen a rózsa az, ami elpusztíthatatlan - miként figyelmeztette tanítványát Paracelsus is -, az mást sem bizonyíthat, hogy a rózsa volna ez a bizonyos halhatatlan darab. S ezt a rózsát csakis töretlen hittel - amivel a tanítvány nem rendelkezett - lehetne meglátni, életben tartani. Borgesnek egy másik - de szintén velejéig panteista — elképzelése is van a rózsáról: ha a tökéletesség metaforája, akkor mindaz, amely ezzel a tulajdonsággal rendelkezik, rózsának is tekinthető. BLAKE Hol az a rózsa, amely a kezedben, anélkül, hogy tudná, csodás ajándék? Nem a színével, minthogy a virág vak, sem fogyhatatlan édes illatával, sem egy szirom súlyával. Mindezek csak gyönge visszhangok, régen elveszettek. 1042
