Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11-12. szám - Géczi János: A rózsa mint jel

tevékenységét, aki élete utolsó hét esztendejében, korábbi munkáit megta­gadva, megtisztította a jegyzetektől s a különböző értelmezésektől Dante Is­teni Színjátékát, s hírnevét megalapozva, kiadta az így előállított ősszöveget. A Paradisoban - tudnunk kell, hogy még Borgesék nem is említik meg - Dante Isten környezetét nagyon nagy fehér rózsaként írja meg, amelynek mennyei szirmain üldögélnek a szentek, mártírok és mások. A makrokozmosz-mikro- kozmosz elképzelést magán viselő, a középkori organikus világkép szerkezete szerinti struktúrájú Divina Comédia csúcspontjának idilli helyzetében az is- teniséget egy szellemlényekből összeállt rózsával jelképezte Dante. A rózsa szövegátvivő omnipotenciája, mert költeménynek látja a meta­forákat kereső versenybizottság, értékelhető, de a virág jelentése ekkor az, hogy a jel, a jelölő és a jelölt tökéletesen azonos. Elvégre egy. S ezért nem tartalmaz semmi zavaró zajt. De egy metaforákat nem ismerő - azaz kul­turálisan tökéletesen hagyománytalan - szemlélőnek ej eltelenség által a világ is szertefoszlik - s nincs semmiféle értelmezésre fölkínálkozó tartalma sem a virág karcsú bimbójának, sem harsogó színének, sem mennyei illatának, ke­csességének, életteliségének, s annak sem, hogy miféle természetes és meg­okolt összhangba olvadt össze s teljesedett ki az iszlám és a keresztény rózsa­tradíció. A rózsa szimbólumtörténetében jelentős esemény éppen ez volt: Bor­ges kiterjedt életműve egyszerre képes megmutatni a jelkép üressé válását és a hagyományfüggő jelentések gazdagságát s bővülési lehetőségét. O az, aki a bővítést — egyéni jelképeinek a képzését - a különböző kultúrkörök hagyo­mányainak egyidejű fölhasználásában látta. Borgesnek nem egy rózsája, de rózsái vannak. S ezek bár nem tagadják meg származásukat, legkevésbé növénytulajdonságúak. Némileg álcázásként használják a botanikai kellékeket, s valójában egytől egyig antropomorfak. Ezért használhatóak változatos módon, ezért, hogy sorba véve őket, össze­állítható belőlük a Képzelt rózsák könyve. Végtére pedig az is megkockáztatható, hogy a mi írónkat valójában nem is érdekelte a rózsa. Az vonzotta, ami velük nem fejezhető ki. Borges egyszer már egymás mellé állítva hangsúlyozta az empíriát és az elméletet: a rózsát és Arisztotelészt. Hasonlóan szikráztatja össze - az előző tartalmakajt is részben magába foglalóan - az intellektust és a lelket, amikor a „kerék és rózsa” nélküli föld lehetőségéről, mint rémületről beszél (Things that might have been). E sorba illeszkedik a virág betűkkel való összevethe- tősége is: „... betűk és rózsák jutnak eszembe” (Vak ember / Un ciego) - állítja a vak, aki úgy véli, a látás elvesztésével kizárólag a dolgok felszínét vesztette el. A hit és a hitetlenség összecsapásának egyik változata a Paracelsus ró­zsája című novella. Baselben az agg, üldözött, mindenki által támadott, ma­gányos, Istenhez fohászkodó Paracelsushoz egy téli éjszakán ismeretlen férfi érkezik, tanítvány szeretne lenni. Minden vagyonát - aranyat és egy szál rózsát - elhozta a mesterhez, akiről az hírlik, hogy a kőből aranyat tud előállítani, s a tudománnyal a hamujából képes a virágot életre kelteni. A tanítványjelölt azt az utat akarja megismerni, mely a tudomány útja, és nem az aranycsinálásé, amely csupán a tudás alkalmazása. Paracelsustól azonban bizonyítékot kér arra, hogy a fáradságos, évekig tartó munka ered­1041

Next

/
Thumbnails
Contents