Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11-12. szám - Géczi János: A rózsa mint jel

jelentik. Borges kedvvel használja az azonos jellegű könyvek sorozatát, a könyvtárat is univerzum-szimbólumnak, s az egymásra épülés-hivatkozás, az elrendezettség-elrendezetlenség miatt szereti labirintusnak is hinni.

Az Egy rózsa és Milton-ban a rózsa, amely a vak költő arcához hajol, halk: nyilván nehezen érthető a szava, vagy nehezen képes megszólalni és beszélni. Borges számára nem is a hang közvetít - ez a megnyilvánulási mód Milton számára maradt —, vele a színek révén kommunikál a virág - igaz, aztán e történet mégis szöveggé, olvashatóvá válik - lenyomatként, az éppen íródó versben. A rózsa végül elolvasott lesz (ámbát inkább látható, ahogy lobog a költői képben).

A rózsa szövegként olvasható. Azért is, mert tulajdonságai már beépültek egy jelképrendszerbe, s a hagyomány olvasandóvá tette, vagy azért, mert valóban tartalmazza - ha a szirmokon egy-egy betű fölrémlik - a szöveget. A betűkből összeálló ’rózsa’ szó a rózsát egyébként is hívőnek vagy — egy kegyelmi állapotban - a laikusnak sok értelmű realitásként jelenhet meg: „... felmerül / a rózsa szó, melyből egy röpke percre / virágot varázsolt a vakszerencse / vagy a vörös szín...” {Az eső)

„Hogyha... / a név archetípusa a dolognak, / a rózsa betűi rózsát takarnak,” (A gólem / El golem) - s ez a világot bölcsként megtapasztalni akarónak ugyanúgy lehetőséget ígér, mint az ahhoz misztikus módon közelítőnek.

A rózsa betűi és a rózsa között hasonló kapcsolat lehet, mint pl. a Szellem és Zahír között. A betűk csak közvetítők, amelyek hellyel-közzel el is leplezik, beburkolják, rejtegetik a közvetítettet, s végezetül kétségessé tehetik a pontos kifejezhetőségét. E kétségre mutat rá az Egy sárga rózsa haldoklójának felismerése: „... és érezte, hogy a rózsa önnön örökkévalóságában van, és nem az ő szavaiban, és hogy beszélhetünk róla, vagy utalhatunk rá, de szavakkal ki nem fejezhetjük...”. E kétségek máshol is fölvetődtek: „... meg se láttuk / ... a rózsát, / mely útvesztődben a középpont,” {Invokáció Joyce-hoz).

Használhatók-e a szavak, ha valamit egzakt módon kíván gazdájuk közölni? Rábízhatja-e magát a kétes jelentésűekre? Vagy el kell jutni a szótalan- ságig? A szótalanság válfajai között ugyan ott vannak-e a társszerzőkkel írott művek?

Borges Adolfo Bioy Casaresszel együtt számos könyvet alkotott - némely kétkedő szerint csupán lusta volt írni, s ezért inkább diktált. A Naprakész naturalizmus novellájukban nagyon is borgesi furfang szerint alakul egy rózsa története. A deskripcionizmus-deskriptivizmus vitában, amelynek az eseményeibe pillantunk bele, különleges, perdöntő fejleményt jelentett Urbas, az iíjú költő esete. Az irodalmi pályázatra, amelynek témáját az „örök, klasszikus rózsa”-ban jelölte meg a figyelemreméltó zsűri, számos pályázat mellett egy unikális is föltűnt, s ellenszavazat nélkül győzött, megérdemelten vihette haza a szerző az ötszázezer pezo jutalmát. „Egyetlen ellenvélemény sem akadt; a szavak, az ember mesterkélt gyermekei, nem kelhettek versenyre Isten gyermeke, a rózsa keresetlenségével.”

Urbas pályaműve, amelyet nemes egyszerűséggel beküldött, egyetlen szál rózsa volt.

A zsűritagok tehát Isten művészetét díjazták.

E rövid novellában az isteni rózsának akad egy rejtett előképe. A művészeti polémia egyik fejleményének tekintették egy Formento nevű kritikus

1040