Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 10. szám - Paládi Zsolt: Novellatéma

„De visszatalálsz, csak előbb leírod, mit tettél”, szemében különös fény villan, kajánul rámvicsorog: „Nem a beporzás a lényeg, hanem ami utána következik.” Ebben egyetértünk, bólintok helyeslőleg, arra gondol, hogy nem a lét a fontos, hanem ami utána következik, „nem a valóság, hanem annak égi mása”, azaz a pszeudovilág, a metavilág, a post-pene-praevilág, a reprovilág, egyszóval a copywrite világ, másszóval a fakszimile világ, amelynek révén a szöveg megszületik, kínok között, vajúdás között, aztán felsír a szöveg, érzi a világ ridegségét, de féltő kezek inkubátorba teszik, mert még ötven év múlva is szöveg akar lenni, hisz akkor is joga van az élethez, ha csupáncsak szöveg és semmi más... Pedig nincs is szükség szövegekre, nem, mégsincs, hanem szövegkönyvekre van szükség, szöveggyűjteményekre, antológiákra, analek- tákra, annalesekre, kresztomátiákra, librettókra, szcenáriókra, egyetlen nagy szövegtengert kellene teremteni, egy lángban álló szövegtengert, ahogy Verne vizionálta...

„Te azt hiszed, ez poén? Ez a poén! sziszegi és egy hirtelen mozdulattal elhúzza a borotvát a nyakam előtt, a penge csak néhány milliméterre siklik el a bőröm felületéről, az egyik szemem megrebben, a másik kacsint, nem ijedek meg, befolyásos barátaim vannak és jól tudom, a fazon gyakorló ijesztgető (én meg gyakorló író), így szólok hát: Milyen poén? Mert a poénnak két jelentése van, úgymint poén1: főnév * csattanó, pláne és poén2: főnév * nyerő pont, pontszám, pontérték, és azt tudod-e, folytatja, hogy az ölnek is két jelentése van, úgymint öl1: ige * gyilkol, pusztít, irt és öl2: főnév * belseje, mélye valaminek, szeméremtest, és a kettő esetünkben összefüggésben áll egymással, mint ahogy gyakran előfordul, hogy valaki az öl miatt öl. Sőt, az összefüggést tovább is gondolhatjuk - vettem át a szót, mivel láttam, fantáziája nem túl szárnyaló, s így aztán nem lesz nyelvi leleményekben gazdag a novellám —, a nyelvi gondolkodás bizonyára szándékosan vélelmezte, hogy ezek az egymást kizáró minőségek egymást feltételezik, vagyis az öl ige, melyhez a kés hideg fénye tapad, és az öl főnév, melyhez a melegség kapcsolódik, valamilyen mélyebb filozófiai rétegben találkoznak, s az idők sodrában alakjuk homonimizálódott, miáltal bármelyik - akár az öl1, akár az öl2 — kiejtése révén vérfagyasztó, jeges melegséget érzünk, s a színtiszta szinesztézia beborít minket, a paradoxon „altat, befed”, sőt megnyugtat, elhamvasztja vágyainkat, hiszen jobb az óvatosság, a női öl öl, azaz mit is beszélek, a női öl2 öl1...

,/fiikor most másképp játszunk - vág közbe - úgy látszik, nem tudod vagy nem akarod látni, ami előtted van, pedig ami előtted van, az egy disznóölő kés, hozzád hasonló disznók kinyírására specializálódott. De hogyan került eléd? - ez itt a kérdés.” De hiszen éppen azt próbálom elmesélni! - próbálkozom újra, jó, de akkor kezdjük élőiről, javasolja, „S megint élőiről.”, mondom én, ám közbevetésem felingerli és nem túl kedvesen arra kér, csak a kérdéseire válaszoljak és a lehető legrövidebben. Mire emlékszel, amikor rámnézel? - kérdezi és egy félfordulattal hátracsavarja a fejemet, hogy borostás képébe bámuljak, emlékeimbe merülve valóban felbukkan egy torzonborz alak, és innentől már tudom folytatni a történetet, mert tisztán látom magam előtt a képet: amikor másodszor ment fel a fiú a folyton igent mondó lány lakására, ott ült ez a torzonborz fickó a konyhában egy hokedlin, előtte sörösüveg, a hokedli párnázott része kék volt, a lábát barnára festették, ám az alsó része szinte teljesen lekopott, (de nem erről akarok beszélni, csupán jó meg865