Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Paládi Zsolt: Novellatéma
ráakaszkodtam (találkozik: ige * összeakad, összetalálkozik, összefut, ráakad, belebotlik). A történet annyira banális, kár pocsékolni rá a karaktert, azonban novellatéma, amit ezek szerint mégis megtaláltam, hoppá! Szóval randevúzik egy fiú és egy lány, a fiú elhívja a lányt fagyizni, a lány rááll, a szónak abban az értelmében, hogy beleegyezik, (rááll: ige * rálép, feláll, fellép; ráhág * beleegyezik, elfogad, belemegy) bemennek egy Bonbon Hemingwaybe és rájönnek, hogy a Bonbon Hemingwayben nincs is fagyi, így fánkot rendelnek, a lány beleharap a fánkba és lenyalja az ajkáról a porcukrot... A fiú megkívánja a lányt, miután lenyalta az ajkáról a porcukrot, nyelvét beszédre használhatja és a hódítás szolgálatába állíthatja, aminek felettébb örül, hiszen látja, a lány milyen erotikusán nyalja le az ajkáról a porcukrot, de persze a lány is látja, a fiú milyen erotikusán nyalja le az ajkáról a porcukrot, egyszóval, mindketten lenyalják az ajkukról a porcukrot, s azután szimbolikusan egymás ajkáról is lenyalják a porcukrot... A fiú azért, hogy mondjon valamit, feltesz néhány kérdést, de tudja, köny- nyű dolga lesz, mert a lány úgyis mindenre igent mond. Megkérdezi: ,fi óvá valósi vagy?”, a lány azt válaszolja: Jgen.”, aztán azt kérdi: „Milyen zenét szeretsz?”, a lány azt válaszolja: Jgen.”, aztán azt tudakolja: „Melyik pozitúrát kedveled?”, a lány azt válaszolja: Jgen.”, végül megkérdi: „Feljössz hozzám?”, a lány azt válaszolja: Jgen.” Fölmennek a fiú lakására, a fiú valamilyen komoly és megindító zenét szeretne feltenni, ezért megkérdezi: „Liszt jó lesz?”, a lány azt válaszolja: Jgen.” A fiút megindítja a komoly és megindító zene és így elmélkedik: „Hát igen, Liszt mindig Liszt marad, rendszerek és divatok jönnek-mennek, de Liszt Liszt marad, örökké világít, mint valami Liszt-fáklya, Lisztet nem lehet csak úgy kivonni a forgalomból, mert Liszt mindig kell az embereknek. És tudod miért? Listen! Mert Lisztben van valami, ami túlmutat Liszten, ami már Liszt meghaladása, Liszt csimborasszójaj Liszt Himalájája, Liszt Csomo- lungmája, ami csak a maga hillaryjára vár. És ez a Liszt-esszencia úgy kell, mint egy falat kenyér. Tulajdonképpen Lisztet nem is szeretem. Nekem a Lisztentúli Liszt kell, só't a Lisztnélküli Liszt, ami már nem is Liszt, hanem Lisztség. Igen, nekem a Liszttelen Lisztség kell. És ha Lisztből kilúgozzuk a Liszttelen Lisztséget, akkor nem marad más, csak az igazi, vegytiszta, manifesztálódott Liszt. Ha meghallgattuk Lisztet, még lehetünk Liszttel szemben tiszteletlenek, de már sohasem lehetünk liszteletlenek. így igaz, édesem?” - kérdezi a fiú, és a lány azt válaszolja: Jgen.” „Mi ez a marhaság?” - szól közbe már megint, kezében megremeg a penge, nem vág, már nem is illeszti pontosan a gégémre, céklavörös a feje, ordít: „Hát már a végrendeletedet sem tudod megírni?” Én aztán nyugodtan, kimért hangon elmagyarázom neki, ez egy nagyon szép szerelmi történet, még csak most következik az aktus, de nem hagyja leírni, az irodalom szegényebb lesz egy novellával, pedig a folyóirat-irodalom beporzós novellákkal van tele, legalább a beporzást hadd ecseteljem, ebben nagy vagyok, az alkotás folyamatát nem szakíthatja meg, amikor ilyen szép képet alkottam, mint a Liszttelen Lisztség, mert ugye „én versem, én versem, én igen nagy versem” (Köszönet Molnár Andrásnak), egymást idézzük, egymást olvassuk, vannak bizonyos elvárások, legalább szex legyen benne, ha már eltévedt polgár vagyok á la Thomas Mann, mindannyian eltévedt polgárok vagyunk és nem is találunk vissza... 864
