Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Papp Endre: Krízistudat és kultúrkritika

megpróbálja egyetlen szemszögből, a létszemléleti és erkölcsi bizonyosság fun- damentumális nézőpontjából szemlélni. A világpolitika globális jelenségei közül különösen veszélyesnek véli a multinacionális nagyvállalatoknak a demokratikus intézményrendszer fölötti hatalmát. „Magyarország kétségtelenül célpontja a globalokrácia hódítási kísérletének”, állítja A negyedik világháború című írásában. Következtetése napjaink politikai diskurzusában nem hat váratlannak: „a világ nagy része ellenünk”. Azonban Czakó nemcsak diagnózist ad, hanem meghatározza a politikai cselekvés mikéntjét is! Mindenekelőtt az ország vezetését kell „szellemi és nemzeti” alapokra helyezni, majd szövetségbe kell kovácsolni azokat a „mozgalmakat, szellemi hatalmakat és erőket”, amelyek az „ember szellemi mivoltát védelmezik, s a Föld igaz lakói”. A fenti eszmék tartalmi megítélése nem célja ennek a kritikának, azonban arra mindenképpen utalni kell, hogy ez a polarizáló, kizárólagosságokat felállító gondolkodás feleleveníteni látszik azt a terméketlen polémiát, amely a haza és haladás elveinek egymással szembeni kijátszását vitte színre. Legalábbis ebbe az irányba hat például a következő erősen populista ízű észrevétel: „Lemondunk üdvprogramunkról és általában szellemi törekvésünkről, cserébe, s helyette kapunk demokráciát, szabad versenyt, penicillint, atombombát, internetet - a Dolgok bőségét és hatalmát” (Mi a helyzet a kultúr- fasírtban). A felsoroltak - az atombombát kivéve — talán mégsem zárják ki egymást... Mennyivel szórakoztatóbbak és irodalmi élményt is adók azok a tanító jelleget visszaszorító remeklések, mint a Boldog Karácsonyt!, az Amazonka csókja, vagy A bigott!

Érdemes kiemelt figyelmet szentelni a Beavatás megjelenítette szellemiségnek a kulturális párbeszédben elfoglalt pozíciójára. Az író hangja látszólag a deformált kor csökevényesedett világán kívülről szól, azonban a kritikai pozíció ellentmondásos. A kultúra .globalizálódása”, a normák elbizonytalanodása, az értékek viszonylagossá válása nem zárja ki a Czakó Gábor által képviselt felfogást sem. Inkább a feléje forduló érdeklődés és igény szorult vissza. Ezt az író azzal magyarázza, hogy bizonyos érdekcsoportok tudatosan manipulálják a bizonytalan tömegeket. Ezért kritikája is éles, olykor szinte apokaliptikus víziókig merészkedik. Nemcsak a huszadik század kultúrájának végletesen szekularizálódott, elanyagiasodott formáját veti el, hanem szembe helyezkedik a kritikai modernség gondolati hagyományával is. A modernség mint szellemi folyamat a metafizikai konstrukció egységes világképéből való kiavatást jelenti ebben az aspektusban. Csakhogy Czakó beszédmódja integráns része a jelen kor kulturális tarkaságának. Gondoljunk csupán arra, hogy véleményét nemcsak írásban, hanem a tömegkommunikáció népszerű eszközében, a televízióban fejthette és fejtheti ki rendszeresen. Az író az általa kárhoztatott média egyik szereplője. (Sőt, hasonló eszmék a politikai küzdőtéren a hatalmi törekvéseket legitimáló ideológiák világnézeti fundamentumaként szólalnak meg!) Az általa elmondottak éppúgy abban a többé-kevésbé mégiscsak pluralista diszkurzív közegben fejtik ki hatásukat, ahol mondjuk a neoliberalizmus, a popkultúra vagy mondjuk a gomba módra szaporodó újfajta üdvösségtanok is. Ez a közeg - ahogy már említettem - a kommunikatív tudásmegosztás ideáját (és ideálját) is hordozza. Ebben a tekintetben az itt bemutatott gondolkodói attitűd az igazság követésére és nem létrehozására ösztönöz. A közösségi értelemalkotás tehát nem a pár95