Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Erdélyi Erzsébet-Nóbel Iván: "A század, melyben éltem, örök anyajegyem"

nyomta a pecsétjét e művekre: tele van rejtett és kendőzetlen lázadással a képmutató és nyájas zsarnoksággal szemben - ezért is nem jelenhetett meg könyv alakban hosszú éveken át. (A pozsonyi Irodalmi Szemle közölte őket - „valóságos vihart kavarva a csehszlovákiai magyar irodalmi életben, s olykor az irodalminak éppen nem nevezhető hatalmasságok figyelmét, neheztelését, sőt haragját is magára vonva”.) Persze, mindezek csak „külső” történések. Tudom, hogy minden jó vers minden korban a léten ütött tűhegynyi lyukon át jön világra, „és minden szava véres, síró, mint csecsemő, mint bármi, ami itten kínban fényre jő”.- Tompa Mihály ismeretlen költői levele című versének apokaliptikus látomásai nem a megnyugvás ösvényein járó költőt mutatják. A „levél” dátuma 1856, a versé 1983. A két évszám közötti kapcsolat lehet a költemény hangulatának magyarázata?

Lehetne, lehet is játszani az évekkel, évszázadokkal. 1856 - a Tompa-levél fiktív évszáma. 7 évvel előtte bukott el a magyar szabadságharc, az orosz cári hadsereg segítségével — szörnyűségeket hagyva hátra. 1983 - a Tompa-levél születése. 15 évvel előtte bukott el a csehszlovák „emberarcú szocializmus”, az orosz (szovjet) hadsereg segítségével - szörnyűségeket hagyva hátra. Milyen „fenséges” abszurd dráma! Ebben a jövőtlen, kilátástalan, letargikus, véget nem érő „konszolidációban” (undorító szó!) szánt meg az ég, illetve Tompa Mihály lelke, mintegy sugallva, hogy ismerjem meg az ő száz-egynéhány évvel azelőtti nyomorát. A pozsonyi Egyetemi Könyvtárból kikölcsönöztem Tompa Mihály két vaskos kötetbe összegyűjtött levelezését, s éjt-napot egybefűzve átolvastam és kijegyzeteltem... Ott állt előttem ez a múlt századi református lelkész, Isten szolgája, a vérbe fojtott szabadságharc után, a magyar, a gömöri, a családi és egyéni nyomorultságban - s én ihletetten írni kezdtem: egy monodrámát a világot jelentő deszkákra, hogy mindenki lássa, kik voltunk s vagyunk... Persze, „csak” vers lett belőle: az élet egyik kitagadottjának a drámája, egy olyan inkarnálódott evangélium, aki a nyomorultság mélyének csöndjében talált rá az otthonra, a szépségre, a mindenhatóságra, Istenre. Tanulságnak mindez talán nem is kevés.- Emelje könnyű szél című verséről Roncsol László azt írta, hogy „... évekkel korábban föltett kérdésekre válaszol, hiányállapotok megszűnését jelzi. Ezért pontos is, nemcsak a szép. ” Valóban a belső béke megtalálásának folyamatát rögzíti a költemény?

Erre a végtelenül fontos kérdésekre röviden igent kell mondanom. Természetesen ez az igen világokat rejt magában, áldott és terhes évezredeket, vérverejtékeket, megrendülést és újjászületést, melynek kifejtésére egy könyvtárnyi esszé sem lenne elegendő... A Bodrogközben születtem — kőhajításnyira Károlyi Gáspártól, Rákóczi Ferenctől, Kazinczy Ferenctől, Kossuth Lajostól, abban a Bodrogközben, melynek ezeréves áldott testét Trianon véres bárdja érzéketlenül és értelmetlenül kettévágta -, Bodrogszentesen, színtiszta református közösségben, ami azt is jelenti, hogy a bibliai, illetve magyar irodalmi nyelv szülőföldjén. A Károlyi Gáspár által magyar nyelvre ültetett Biblia nálunk évszázadokon át (mintegy 1590-től, száznál is több kiadásban) a mindennapi kenyér rangját viselte, ezért természetes, hogy a Biblia ódon zamatú nyelvezete, az ó- és újtestamentumi stílus és világkép mint búvópatak és rejtett sugárzó erő e nép érzés-, képzelet- és kifejezésvilágát is átszőtte, úgy is

902