Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 10. szám - Paizs Tibor: A boldog bűn

és cselekvési rendszerét, akik - meglehetősen kevesen - kiérdemelték az érdeklődését. A dolog lényege, s egyben a helyzet fonáksága, hogy bár szeretőnek született s akként is élt, szeretőnek, szenvedélyesnek lenni, számára csaknem elviselhetetlen megpróbáltatást jelentett.

A szerelemről szólva esetében végzetről kell beszélnünk, merthogy szenvedélyes, egyszersmind aggódó természetéből adódóan jóformán mást sem észlelt a szerelemben, csak a vesződséget. Hiányzott az életéből az a megszentelő kegyelem, amelyet attól nyer a szerelem, hogy örömben fogantatik.

Egész életében jelleme jármát nyögte, s nincs az a hosszú élet, az a vakmerő bátorság, az a kegyes sors, amely, ha már egyszer ráméretett e végzetes teher, elegendő támogatást nyújthatott volna számára.

Szerelmes együttlétei még fogantatásuk perceiben sem segítették hozzá legalább egy-egy derűs pillanathoz. Titkon teljes szívéből gyűlölte szeretőit már akkor, amikor kapcsolatot alakított ki velük. Ugyanakkor az éppen kiszemelt emberpéldány olyan mérhetetlenül izgatta, hogy semmire sem vágyott jobban, mint a fölötte való diadalra. O tudta volna a legkevésbé megmondani, hogy miért. Kapcsolatait inkább a hódítás dühe és gyönyöre, mintsem a szerelem szeretete tartották életben.

Joggal támadhat az a gyanúnk, hogy viszonyait, s talán őt magát is ez a már-már gyűlöletté torzuló kéjes akarat éltette, miközben épp azt az imént említett felszabadult pillanatot remélte, s várta minden bensőségessé vált kapcsolatától. Titkon talán azt is tudta, hogy mindhiába.

így, ilyen nyomorúságosán komponálta meg tündökletesen különös életét, s bizonyosak lehetünk felőle, hogy gyönyörűségben az övéhez fogható szerelmek még soha nem sarjadtak ekkora balsorsból. Ebben az egyszerre felszított és elfojtott szenvedélyben lelhető fel Kora életének végső magyarázata, amely jellemének és sorsának kontúrjait is kirajzolta.

Magam sem tudom, miért foglalkozom örökösen ővele. Sarkon kéne fordulnom, s úgy hagynom el életemnek ezt a szakaszát, vissza se nézve, ahogyan Lóthéknak is parancsolta az isten. Mert mindig egy kis részem sóbálvánnyá változik, valahányszor visszatekintek erre az én Szodomái kapcsolatomra, amelyben az erotika, ez a magányos vétek, a boldog bűn, mint vulkáni hamu telepedett lelkemre.

Mégsem hagyhatom figyelmen kívül, hogy szép és gyötrelmes kapcsolatunk esztendeiben tápláló és megtermékenyítő erőként szűrődött át rajtam egyénisége, s így végül magam is kapcsolatba kerültem azzal a kétélű gyötrelemmel, amely vonzó és figyelmeztető jelként minden további kapcsolatomat meghatározta.

Kora középmagas, tömött izomzatú, arányosan fejlett, egyszersmind puhaságot és melegséget sugárzó nő volt. Megjelenése mély benyomást gyakorolt mindenkire, aki az ősi, életerős, keleti típusú asszonyt csodálta. Fekete haja, zöldes szeme, az élmények és érzelmek hatására örökösen változó, de mindig gyönyörű arca a fajta öröksége volt. Ez a kettősség lelkiállapotává vált, amely elválhatatlan kísérőjéül szegődött, sőt állandó ösztönző erőként működött benne.

Egy, a nászútján megtörtént eset hozta meg számára, méghozzá kellő mennyiségben a revelációt, a számára tartogatott különleges és szükséges

884