Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 10. szám - Benke László: A szülőhely körül
hogy az a sok-sok ember éppen úgy sürgölődik-forgolódik a cséplőgép körül, ahogy kell; mindegy tudja a dolgát. Legérdekesebbek a cséplőgép tetején egyenesen álló etetők voltak. Alulról nemigen lehet látni, hogy mit is csinálnak azok ott fenn, de az biztos, hogy derékig benne álltak a gépben. Egyik etető a kézre adott kévék kötelét gyorsan és ügyesen vagdosta el egy éles és görbe késsel, a másik meg kalászos fejjel lefelé fordítva engedte bele a kibontott kévét a dobba. Úgy birkóztak a kévékkel, mint magyarok a törökökkel. Hol egyenletesen bőgött a masina, hol meg fuldokolva fel-felsüvöltött, olyan akadozva és erőlködve nyelte a kézzel fellazított kévéket. Körülállták a cséplőgép mellett ugrándozó felnőtteket, szerették volna megérteni, hogyan történik ez az egész, mi történik a masinában az elnyelt kévékkel és a kicsépelt szemekkel, mit csinálnak ott benn a kisebb és nagyobb lyukú sziták, hogyan jöhet ki a száján folyamatosan a szalma, hátul meg, a feneke lyukán - méghozzá egyszerre nem is csak egy csövön - hogyan ömlik zsákokba zuhatagként a sok-sok gabonaszem. Apja egyik markából a másikba át-átfolyatta a termést, s olyan sugárzó arccal mutatta gyerekének a piros szemeket, mint aki azt mondja: - Nézd csak! Lehetne-e még valamit hozzátenni a teremtéshez? Itt is szorgoskodnak az emberek meg amott is. A fogyó búzakazalról ketten hárman adogatják, dobálják villával a cséplőgépre a kévéket. Vigyáznak az etetőkre, nehogy a repülő kéve akármelyiket belelökje a dobba. Béla, Pityu és Imre is azt mondja, az etetés a legveszedelmesebb dolog, volt már olyan, hogy az etető beleesett abba lyukba, s éles késével együtt megette a gép. Lehet, hogy csak hülyéskednek, de az biztos, hogy félelmetes és tiszteletre méltó munka az ilyesmi is. S azt ki érti, hogy miért nevetni- és lenéznivaló a polyva lyukban izzadó ember? Az talán könnyű dolog? Nem ér rá megtörölni az arcát, folyik rajta a verejték, csípi a rátapadt por és a nyakába ragadt toklász: a kalász hosszú, vékony, bőrre tapadó szála. A gép száján meg folyamatosan ömlik a szalma. Azt is gyorsan kell elszedni előle, ketten is hordják, rakják a sárgán magasodó szalmakazlat. Egy ember azt kiáltja: - Mariska, ha nem vigyázol, félretojnak a tyúkjaid, akkor aztán keresheted a tojásokat! — A jó meleg szalmába lehet majd eldugdosni búzaérő körtét is, úgy hamarabb megpuhul, mint a fán. - Lehet a szalmakazalban bújócskázni is - teszi hozzá Imre, Béla meg komolyan megjegyzi: — Míg le nem verik a derekad. A polyva lyukban nem nehéz a munka, de meg lehet fulladni az izzasztó melegben és porban. A polyvát is ketten hordják, futva viszik a sűrű dróthálóval borított saroglyán, pedig az könnyű. - Te talán tudod mi a polyva? - Búzaszemek vékony és pehelykönnyű védőburka, jó lesz a Hímesnek és a Zsömlének abraknak a jászolba, darált takarmányrépával összekeverve degeszre tömhetik a bendőjüket. A szalma is jó lesz a marhák alá puha és meleg alomnak, meg a disznók alá is. Apja minden reggel pucolhatja az istállót, tolhatja talicskában a ganyét oda ki a hátsó udvarba, a trágyadombra, onnan meg ősszel viheti szekéren ki a mezőre, hogy jobb legyen a föld. A cséplőgép hátulján levő garatokhoz kapcsolt zsákok ahogy megtelnek búzával, rozzsal, és ocsúval, a minőségnek megfelelően mehet keresztben egyik zsák a másikra, s rögtön a mázsára. Le kell mérni mind egy szemig, be 840
