Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Sz. Dévai Judit: Legalul

filmje ugyancsak a magányos tanyalakókkal foglalkozott. Engedtessék meg annyi szubjektív vélemény: ha létezne a vizsgált műsorrészieteknek az etikátlan, antihumánus, tiszteletlen, cinikus hangvételük szerinti toplistája, ez a részlet vinné el a pálmát. Amit láttunk, véleményem szerint vét a média- törvény paragrafusa ellen: ,A műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére...” (3. § (3)) - ám ennek bizonyítása valószínűleg bonyolult s falakba ütköző' eljárás lenne. Világnézetek, eszmék és közemberek nevetségessé tétele miatt - a véleménynyilvánítás szabadságára való hivatkozással - nem szokás szankciókat alkalmazni, legfeljebb, ha politikai érdek fűzó'dik ehhez. A megjelenítettek emberi méltóságának tiszteletben tartása már csak az emberi jóérzés (mások számára talán nem magától értetó'dó') határai okán is elvárható lenne - ám a kiskunhalasi tanyavilágban élők ábrázolása - a kereskedelmi csatorna törzsközönsége számára - helyenként önmaga nevetséges karikatúrájává silányul, például ekképp: „Lóri néni nem adja föl egykönnyen. Hatvan éve lakik a pusztában. (...) Szomszéd nincs, villany sincs, víz sincs, gáz sincs. Lóri néni van, egyedül. Nemrég múlt 90 éves. Melegszik - ez itt fontos feladat. A forró téglák megóvják a megfázástól. Ha ugyanis belázasodna, valószínűleg meghalna, mire bárki észrevenné, hogy beteg. Ezért nem is betegszik meg soha. A képlet ennyire egyszerű.” ... „Kedd van, vendégek jönnek. Lóri néninek gondozók hozzák a kenyeret meg a tejet. Kálmánt ma a kolléganője, Marika is elkísérte. Itt a tanyán ők ketten a Jézuska, Lóri néni ajándéka pedig egy önkormányzati pokróc.” S a sor folytatódik. Hosszasan mutatják, a gondozók hogyan próbálják kibetűzni az idős asszony írását, mely a beszereznivalók listája; a következő gondozottnál pedig az hangzik el: „Az idős asszonynak egyetlen alkalommal jött vendége - az is csak azért, hogy megverje és kirabolja.”... „Zsófi néninek 14 582 Ft a havi járadéka, ráadásul igazolnia kell a rászorultságát, hogy jövőre is kapja a pénzt. De Zsófi néni nem tudja elolvasni a kérdőívet. Kálmán nem pontosan érti a hivatali bikkfanyelvet, Marika pedig nem lát szemüveg nélkül. Még szerencse, hogy hárman vannak, így legalább megoldják a problémát...” (a képen közben Marika fölveszi Kálmán szemüvegét). S a kifigurázás, lejáratás folytatódik. Miután a harmadik gondozott, Imre bácsi Kálmán emberségét, segíteni akarását, önzetlenségét dicséri, a riporter így kommentálja a következő képsort: „Kálmán, a jószívű közben egyetlen hobbyjának hódol: szabad idejében rászoruló mókusokat gondoz.” Az idős, egész életükben kis tanyájukhoz kötődő emberek gondolkodás- módja iránti beleérzőképesség teljes hiányáról árulkodik a befejezés is: „Egy dolog van, amire még Kálmán sem képes: rábeszélni a tanyasi öregeket. Egyikük sem hajlandó feladni düledező, komfort nélküli házát, hogy beköltözzön a városba, egy szociális otthonba.” Ugyanis a városi flaszteren nevelkedett ifjú riporterek szerint az öregek számára bizonyára ez az egyetlen elképzelhető élettér...

A demográfiai helyzettel összefüggő harmadik témablokk a nagycsaládosoké volt: összesen 7 alkalommal, több mint 24 perc időtartamot szántak rá a csatornák. A híradások nagyobb része ismét a karácsonyi karitatív akciókkal volt kapcsolatos: a TV3 hírműsora és az MTV1 körzeti híradója csaknem azonos, hozzávetőlegesen 2-2 perces tudósításban számolt be arról, hogy a Vöröskereszt és a budapesti önkormányzat műsoros ünnepség keretében 823